Összeállt a FEI Díjugrató Világkupa-döntő mezőnye
Április 7-12. között a texasi Fort Worthben zajlik majd a FEI Díjugrató Világkupa-döntő 19 ország 38 lovasának részvételével. Az indulási jogot Szuhai Péter is megszerezte első Közép-európai Liga-döntőjén nyújtott kiváló teljesítményével. Lássuk, milyen mezőnyben kell helytállnia!
Nem túlzás, hogy a világ legjobbjai gyűlnek majd össze Fort Worthben. Sikeres szereplések olimpiákon, FEI Lovas Világjátékokon, Világkupa- és Nemzetek Díja Döntőkön sorakoznak a legnevesebb versenyzők eredménylistáján. A mezőnyt alkotó 38 lovas közül tizenöten vettek már részt olimpián és szintén tizenöten szerepelnek a világranglista legjobb 40 lovasa között.
Kezdjük néhány ismerős névvel! A budapesti CSIO versenyek rendszeres résztvevője a lett Kristaps Neretnieks, aki Quintes nevű lovával versenyzik majd Texasban. A török Necmi Eren is járt már Budapesten. A döntőn PSS Levilensky nyergében láthatjuk majd.
A világranglista legelőkelőbb helyein szerepelnek az amerikai lovasok. Kent Farrington jelenleg második a Longines világranglistán, McLain Ward a tizedik, Laura Kraut a 11. helyen áll jelenleg. A svájci Steve Guerdat, aki cikkünk megjelenésekor 13. a világranglistán, Albfuehren's Iashin Sitte nevű kancáját lovagolja majd. A pályára lovagol a Longines világranglista 15. helyezettje, a belga Gregory Wathelet, mégpedig Double Jeu D'honvault nyergében. A díjugratás rajongóinak nem kell bemutatni a német Daniel Deusser-t (világranglista 25.), francia Kevin Staut (világranglista 34.) és a svájci Martin Fuchsot (világranglista 37.) sem. Lovaik Otello De Guldenboom, Visconti Du Telman és L&L Lorde lesznek.
Szuhai Péter a döntőre is Corbluecentával, a Magyar Lovassport Szövetség tulajdonában álló 12 éves kancával utazik. A lovat a Magyar Lovassport Szövetség az NLSF Program keretében vásárolta meg Paul Schockemöhle lewitzi méneséből. Szuhai Péter három éve lovagolja.
Forrás: World of Showjumping
Borítókép: FEI


Kommentek