Bács-Kiskun megye csapata a felnőtt bajnok

Ob Csapat

A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság pénteki napjának legjobban várt versenyszáma a felnőtt lovasok középdöntője volt, ami egyben a csapatbajnokság végét is jelentette.

A 145 centiméterre kiírt kétfordulós versenyszámban favorit győzelem született, ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész volt a leggyorsabb, így a páros egyedüliként hibapont nélkül várja a vasárnapi döntőt. Három további lovas tudta még hiba nélkül teljesíteni a két fordulót: Fazekas István végzett a második helyen Cessnával, ifj. Lázár Zoltán a harmadikon Katyusával, és Weinhardt Virág a negyediken Chiclana nyergében. Ötödik lett Füzér Gábor és Je T’aime két hibaponttal, hatodik pedig Piroska Zoltán a leggyorsabban lovagolva, viszont egy verőhibát vétve Flórával.

A csapatversenyben nagy hajrában első helyen végzett a Béressy Krisztián által vezetett Bács-Kiskun megyei csapat, amelynek tagjai Füzér Flóra, Weinhardt Virág, Füzér Gábor és Fazekas István voltak.

Második lett a csapatbajnokságban Pest megye kettes csapata, Vándor Zsófia, Mráz Tamás, Búza Krisztián és ifj. Lázár Zoltán összeállításban, a csapatvezető dr. Boros István volt.

Harmadik pedig a Zárug Annamária, Zárug Gyula, Faluhelyi Ádám és ifj. Petrik Béla összeállítású Pest megye egyes csapat Gráf Edina vezetésével.

A felnőtt döntő egy pihenőnap után vasárnap folytatódik ifj. Szabó Gáborral az élen hibapont nélkül. Az összesített állás szerint két lovas van egy verőhibán belül, mégpedig Fazekas István 2,26 hibaponttal a második helyen, Weinhardt Virág pedig 2,27-vel a harmadikon. Jelenleg negyedik helyen a címvédő páros, Krucsó Szabolcs és Chacco Blue II. áll 4,36 hibaponttal.

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek