Versenyképes lehet a magyar telivér? – Dióspusztán hisznek benne

Diospuszta2026 og

Augusztus utolsó hétvégéjén tartotta a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Dióspusztai Angol Telivér Ménese a szokásos nyílt napját. Ez alkalommal Horváth Balázs ménesvezetővel a jelenlegi piaci helyzetről, a nemzetközi jelenlétről, a ménes eredményeiről és terveiről, a klímakihívásról és természetesen az új fedezőménekről is beszélgettünk.

Hogyan értékeled a szombati eseményt? Milyen visszajelzéseket kaptatok a nyílt nap után?

Úgy érzem, minden úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A nyílt nap a ménes életében nagyon fontos és izgalommal várt esemény. Ilyenkor már hetek óta készülünk, csinosítjuk a ménest, felkészítjük a lovakat, mert szeretnénk Dióspuszta igazi oldalát mutatni a látogatóknak. Az időjárás, gondolok itt a szélsőséges szárazságra, illetve az utolsó pillanatokban érkezett viharra és szélre, természetesen minket is kihívások elé állított, de végül kisütött a nap, elállt a szél és minden tökéletesen alakult. A magyar és külföldi vendégeinktől pozitív visszajelzéseket kaptunk mind a lovakkal, mind a helyszínnel kapcsolatban.

Diospuszta2026 0
Horváth Balázs és a héttérben Gutaifan

Milyen céljai vannak a ménesnek a nyílt nappal?

Elsősorban szeretnénk bemutatni a lóversenyszakmai közönségnek és a környéken élőknek, hogy milyen munka folyik nálunk, hogyan tudtuk javítani a tenyésztés, a lóállomány minőségét, milyen tartástechnológiai fejlesztéseket végeztünk. A célunk, hogy egy kellemes és hasznos fél napot töltsenek el nálunk és legyen kedvük terjeszteni a jó hírünket. Ez azt is jelenti, hogy a célok átalakultak, hiszen néhány évvel ezelőtt még a yearlingjeink jelentős része a nyílt napon talált új gazdára. Természetesen most is szeretnénk eladni a lovainkat, de nem bármi áron. Más tenyésztőkhöz hasonlóan azt tapasztaljuk, hogy a piac a megugrott takarmány- és energiaárak, ebből következően a megemelkedett tartási is futtatási költségek, illetve az eközben stagnáló versenydíjak miatt jóval nehezebbé vált. Ennek ellenére azt gondolom, hogy most mégis érdemes nálunk született és nevelt csikókat vásárolni.

Diospuszta2026 3

Milyen érvek szólnak a Dióspusztán tenyészett másfélévesek megvétele mellett?

Úgy vélem először is, hogy sikerül egyre jobb csikókat tenyésztenünk és nevelnünk. Az elmúlt években olyan jelentős versenyüzemekben, mint az angol, a német, eredményesen futottak, illetve versenyt tudtak nyerni a nálunk felnevelt csikók (Alther Walden és Zafirelli). Emellett a Magyar Kancadíjat nyert Gräphin Sofiat is megemlíteném, aki szintén nálunk nevelkedett. A kancaállományunkat folyamatosan javítjuk és szelektáljuk.

Ezen kívül igyekszünk a tenyésztők, illetve a futtatók számára is vonzó, piacképes származással, küllemmel és versenyeredménnyel rendelkező fedezőméneket felállítani. Gutaifan mellett nagyon bízom a Lope de Vega apaságú Ecrivainben, akinek a kétévesei idén mutatkoznak be a pályán. Úgy látom, hogy Ecrivain minden évben egyre jobb csikókat ad. A nemzetközi példák is sokszor azt mutatják, hogy egy komoly, megterhelő versenykarrier után a fedezőméneknek gyakran idő kell az átállásra és a csúcsteljesítményük elérésére a tenyésztésben. Az is fontos eredmény, hogy a csikóink esetében gyakorlatilag megszűnt a bakpatásság, amivel korábban sokat küzdöttek Dióspusztán.

Mindezeken kívül a magyar tenyésztésű versenylovak esetében a megemelt, a kisebb versenyekben a versenydíj 30 százalékát (Elit kategóriától, azaz a nagyobb díjazású futamoknál 15 százalékot) elérő tenyésztési, illetve futtatói prémiumok is vonzóvá teszik a magyar lovak futtatását. Szeretnénk a magyar futtatókban tudatosítani, hogy ez milyen sokat számít. Bábolnának 33 lova áll magyar tréningben, azaz futtatók is vagyunk, így közvetlenül érezzük a prémiumok pozitív hatását. Nagyon bízunk benne, hogy ezeket az idei választások után felálló új vezetés is fenntartja.

Mekkora állománnyal dolgoztok most a ménesben?

A saját kancáink számát 35-40 között tartjuk, akikből évente 30 körüli csikó születik. A yearlingjeink száma idén valamivel kevesebb, így a nyílt napon tizenkettőt láthatott a közönség, illetve még hetet az október 17-i baden-badeni árverésre készítünk fel. Természetesen szeretnénk ott jó áron eladni őket. A kilátogató magyar vevőket is arra biztatjuk, hogy ha tetszik nekik egy csikó, akkor licitáljanak rájuk. Azt tervezzük azért, hogy az árverés után, októberben a nálunk maradt yearling-állományból már nemcsak vásárolni lehet, hanem megnyitjuk a bérlés lehetőségét is.

Diospuszta2026 2

Van piaca a magyar tenyésztésű lovaknak egy német árverésen?

Fontosnak tarjuk, hogy a nemzetközi szintéren is megméressük magunkat, ami nekünk is visszajelzést ad a munkánkról. Egy ilyen árverésen az eladások mellett az is cél, hogy megmutassuk magunkat, a külföldi szereplők megismerjék a nevünket, lássák, hogy milyen csikókat tenyésztünk. A Németországban eladott lovak pedig új piacokra viszik el Bábolna nevét. Az árveréseken nagyon lényeges a kapcsolatépítés is. Ennek köszönhető például az is, hogy míg korábban mi kerestük meg a szereplőket, ha új mén vásárlását terveztük, ma már nálunk jelentkeznek ajánlatokkal.

Ennek az eredménye, hogy két új fedezőmén is érkezett a ménesbe?

Igen. A brazil születésű, hatéves Cold Heart apja a Bernardinitől származó amerikai Alpha, akit a Darley tenyésztett és versenyeztetett. Alpha kiváló versenyló volt, igazi Saratoga specialistának számított, ahol megnyerte G1-es Travers Stakest és Woodward Stakest is. Cold Heart anyja a Point Given apaságú, brazil tenyésztésű Netherlands, aki szülőhazájában több Black Type versenylovat is adott. Közéjük tartozik a Dióspusztára került Cold Heart is, aki nemcsak a Derbyt nyerte meg Brazíliában, hanem a Group 1-es Großer Preis von Berlinben is harmadik helyen végzett. A németek egyik vezető trénerénél, Peter Schiergennél állt, ahogy a Gleneagles – La Petite Virginia származású, 2022-es születésű Lifetimes is. Gleneagles a világ jelenlegi, egyik legjobb lovának, Calandagannak is az apja, ami nagyon biztató számunkra. A középtávú Lifetimes ráadásul korai lónak is bizonyult Németországban, ahol kétévesen megnyerte a Group 3-as Preis des Winterfavoriten nagydíjat.

Diospuszta2026 1

Hogyan alakultak a fedeztetések a ménesben az idén? Milyen érdeklődés mutatkozott a magántenyésztők részéről?

Nagyon mozgalmas szezonon vagyunk túl rekordszámú fedeztetéssel. A legnagyobb érdeklődés Ecrivainre és az idén újdonságnak számított Gutaifanre mutatkozott a magántulajdonosok részéről. A magyarok mellett szlovák és horvát tenyésztők fedeztettek nálunk. A Magyar és a Donau Derbyt nyert, Sioux Nation apaságú Géza is új felállítású mén volt nálunk, illetve a régiek közül Pigeon Catcher, valamint Cirfandli kapott kancákat. Bízom benne, hogy jövőre is hasonlóan aktív fedeztetési időszakunk lesz és a két új mén talán Németországból is felkelti a tenyésztők érdeklődését. Azt szeretnénk elérni, hogy a környező országokban lévő, de akár a német vagy svájci tenyésztők számára is célpontot jelentsünk, amihez nemcsak a vonzó ménjeink, színvonalas szolgáltatásaink, hanem a németországi vagy svájcihoz képest mindenképpen versenyképes tartásdíjaink is hozzájárulhatnak.

Végül muszáj szót ejtenünk arról is, hogy a szélsőséges szárazság és meleg jóformán egész Európában érintette a gazdálkodókat, lótenyésztőket, méneseket. Hogyan tudtátok kezelni ezt a helyzetet és milyen megoldásokat terveztek a jövőre nézve?

Minket is érintett az aszályos időjárás, így a saját termesztésű szénánk mellé még vásárolnunk kellett. Jelenleg két karámunkat tudjuk öntözni és működik egy víztározó víztornyunk is. A jövőben szeretnénk az öntözőhálózatot fejleszteni, valamint nagyobb víztározó-kapacitást kialakítani, hogy több karámot is öntözni tudjunk. A kaszálóinkra pedig olyan szárazságtűrő fajtákat is tervezünk ültetni, amelyeket a lovak is szívesen megesznek.

Diospuszta2026 4

Fotó: Gabriella Vonczem Photography

Kapcsolódó cikkek
Kommentek