51 mént vezettek fel az MSLT 2021-es ménszemléjén. A rendezvényt online közvetítésen keresztül követhették az érdeklődők.
Lovam van
Lovaskultúra
Digitálisan elérhetővé vált a magyar lovassport hőskorának krónikája, a Szent György lap
A Szent György lap, az első magyar lovassport magazin dr. Hecker Walter és az Arcanum Digitális Tudománytár jóvoltából már az interneten is hozzáférhetők, és megmaradnak az utókor számára.
Az Állatorvostudományi Egyetem Lógyógyászati Tanszéke és Klinikája egy olyan CT berendezéssel gyarapodott, amiből a világon csak négy másik található.
Április 22-én kerülhet a mozikba Török Zoltán mozifilmje, a hortobágyi Przewalski életét bemutató Vadlovak - Hortobágyi mese. A forgalmazó Mozinet a bemutató kapcsán kisfilmpályázatot hirdet.
A lovas lányok olyanok, mint a szirének. Velük randizni látszólag sok előnnyel járhat, mint például izmos lábak, szűk nadrágok, és lenyűgöző magabiztosság. De vannak hátulütői is a dolognak, amivel már csak akkor szembesülsz, ha belesétáltál a csapdába.
Bár még korántsem mindennapi eljárás, de az elmúlt két évtized alatt rohamos fejlődésnek indult a lovak klónozása, így minden eddiginél könnyebben elérhetőek a klónozott vérvonalak a tenyésztők számára.
Az alábbiakban kilenc pontban összefoglaltuk a legfontosabb tennivalókat, hogy felkészülten várhasd az év legszebb időszakát.
Hivatalos ügyek
Folytatódik a fedeles versenyszezon, de megszerezted már a sportorvosi engedélyedet?
A Magyar Lovassport Szövetség 2021. január 1-től kizárólag az OSEI (Országos Sportegészségügyi Intézet) rendszerében regisztrált sportorvosi engedélyeket fogadja el.
Bár még csak január vége van, a kancák mér érzik a tavaszt, így szép sorjában születnek a kiscsikók a legnevesebb ménesekben.
Lovam van
Tűrd fel az ingujjad: ezeket a munkákat kell elvégezned, mielőtt folytatódik a versenyszezon
A karácsonyi ünnepek alatt sokunk adott egy kis pihenőt a lovának, hiszen ilyenkor nekünk, lovasoknak is vannak kötelező családi programok, illetve februárig amúgy sincsenek versenyek. Így még csak most rázódunk vissza a napi rutinba, és szembesülünk azzal, hogy nyakunkon a versenyszezon.

