Bemutatjuk 2017 amatőr western bajnokait

Awvkiemelt

Négy fordulóban, összesen közel 650 starttal zajlott az Amatőr Western Versenysorozat debütáló évada, amelyet díjátadó ünnepséggel zártak a sorozat szervezői. Nézzük, kik lettek 2017 legjobbjai.

A sorozat országos szinten összesen négy helyszínen rendezett versenyeket amatőr versenyzők és szabadidőlovasok számára. Az első megmérettetésre Budapesten a Berri Lovardában került sor, ahol 184 startot regisztráltak. A második állomás 134 starttal Szentesen az IC Ranchen volt. A harmadik versenyre rekordszámú 188 nevezés érkezett, aminek házigazdája az Urbán Ranch volt Csomádon. Az utolsó fordulót pedig Kerepesen a Mushroom Horse farmon tartották, ahol a kedvezőtlen időjárás ellenére is 142 startot regisztráltak.

„Egy nagyon jó és sikeres első évet tudunk maguk mögött, mivel az évad során több új lovast is sikerült integrálniuk a versenyzés világába, ami a sorozat létrehozásának egyik célja is volt. A sorozat legfontosabb célkitűzései az utánpótlás-nevelés, a western stílusban lovagló szabadidőlovasok bevonása és a western lovaglási stílus népszerűsítése. Összességében azt mondhatjuk, hogy sikerült pozitív eredménnyel zárni a 2017-es évet, minden célkitűzésünk felé sikerült lépéseket tennünk” – mondták a szervezők.

A szabadidős western versenyeket egész évben több lelkes és önzetlen szponzor is támogatta, külön ki kell emelni a Magyar Lovas Szövetség Western-Reining Szakágát, akik az egyes fordulókra ingyenes szakmai továbbképzések megtartására regisztrált western edzőket delegáltak.

Szabó Lilla Zora és Bronco Strudel

A 2017-es év Amatőr Western Versenysorozatának bajnokai:

Trail

Gyerek: Istenes Zóra

Ifjúsági: Ifj. Takács Sándor

Kezdő: Pásztor András

Felnőtt: Muráncsik Anett (a főképen)

Open: Süli Judit

Western Horsemanship

Gyerek: Vojkovics Kinga

Ifjúsági: Ifj. Takács Sándor

Kezdő: Pásztor András

Felnőtt: Lengyel Dóra

Western Pleasure

Gyerek: Danyi-Sárdy Nikol

Ifjúsági: Sipos Zsófia Blanka

Kezdő: Kissimon Cintia

Felnőtt: Muráncsik Anett

Open: Muráncsik Anett

Reining

Ifjúsági: Sipos Zsófia Blanka

Kezdő: Halupka Violetta

Felnőtt: Wéber Wanda

Open: Balatoni Barbara

Hordókerülés

Kezdő: Nagy Ádám Bendegúz

Felnőtt: Ladjánszki Roland

Szlalom:

Kezdő: Kövesdi Kamilla

Felnőtt: Ladjánszki Roland

Terep Trail

Ifjúsági: Ifj. Takács Sándor

Felnőtt: Szappanos Zita

Futószáras versenyszám: Páli Dóra

Földről idomítás: Víg Szeréna

A Western Pleasure versenyszám eredményhirdetése

Írta: Szalontai Virág

Fotók: Horváth László, Szarvas Csaba

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy soha ne maradj le a legfrissebb lovas hírekről:

Kommentek