Szuhai siker Szilvásváradon

23414365 1560873043936034 2051049049 N
A Kincsem Nemzeti lovas program keretein belül a Bükk hegység lábánál az ország egyik legmodernebb versenypályái készültek el közel egy éve, amit most ismét bevehettek a díjugratók. Szilvásváradon háromnapos országos verseny versenyszámai szoros versenyeket hoztak. Péntek a Prosper lovasklub fölényét hozta, hiszen egyedül a 22 éves Sopronyi Réka tudott, a mezőhegyesi tenyésztésű Donalddal hatvan másodpercen belül lovagolni a hiba-idős versenyszámban, így övé lett az első hely, megelőzve edzőjét, Szotyori Nagy Kristófot és a hét éves, szürke Timpex Glóriát.

Harmadik helyet az idén jobbnál-jobb eredményeket elérő, debreceni Máriás Sára és Cantus Clay szerezte meg. A hétvégé már a miskolci Gyula Farm lovasklubbról szólt, a szombati 130 cm-en ifj. Szuhai Gyula Agropoint Cassiloccal nyerte a kétfázisos versenyszámot, megelőzve unokaöccsét, Hevesy Barnabás tanítványát, Szuhai Pétert és Turbo Breakert. A Fodor István által épített, szilvásváradi fedettpályás nagydíj alappályáját hét lovas tudta hibapont nélkül lovagolni, de az összevetésben már csak a Gyula Farm lovasai nem hibáztak. A tavalyi második helyezés után, a legnagyobb versenyszám győztese 2017-ben ifj. Szuhai Gyula lett a pej, Druid HH Z-vel, megelőzve klubtárást, Berkes Mátét, aki a fiatal Casallot lovagolta.

A harmadik helyen is ifj. Szuhai Gyua végzett a szép küllemű, Agropoint Cassiloc nyergében, míg negyedik ifjúsági válogatott Szuhai Péter East Winddel.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Kommentek