A lovasok biztonságáért: nyeregbe épített traffipax

Traffipaxosnyereg Kiemelt

10 éve egy gyorshajtó miatt szenvedett balesetet a lovas – most úttörő nyeregtartozékot fejlesztett ki az utakon közlekedő lovastársai védelmére.

Zoe Bryant tíz éve súlyos sérüléseket szenvedett, amikor lova megijedt egy gyorshajtótól, aki nem vette észre időben az úton előtte haladó párost. A lovast azóta foglalkoztatta, hogyan kerülhette volna el a balesetet – és lehet, hogy megtalálta a megoldást. Egyetemi termékdizájn és technológia kurzusa záróprojektjeként egy olyan, nyeregre illeszthető kiegészítőt fejlesztett ki, ami az utakon közlekedő lovasok és autósok életét egyaránt megmentheti.

A Lume névre keresztelt eszköz olyan érzékelőket használ, mint a közeledő autósok sebességét kijelző sebességmérő táblák. A szenzorok 180 fokos látószöggel rendelkeznek és 60 méterről is érzékelik a gyorsan közeledő járművet, legyen az kerékpár, motor vagy épp gépkocsi. Ha a mozgó objektum 13 kilométeres óránkénti sebességnél gyorsabban közelít, akkor a készülék Bluetooth kapcsolat segítségével megrezgeti a lovas okoskarkötőjét, a nyeregkápára illesztett eszköz pedig pirosan felvillan, hasonlóan, mint egy féklámpa, reflexszerűen lassításra késztetve a lovas mögött haladót.

A Lume nemrégiben debütált a londoni New Designers kiállításon, gyártásra kész, Zoe Bryant pedig reméli, hogy a termék hozzájárulhat a balesetek számának csökkenéséhez. Angliában ugyanis az utóbbi 5 évben 2070 olyan baleset történt, ami a közúti közlekedésben résztvevő lovasokat érintett.

Forrás: Horse&Hound, Loughborough Design School

Kommentek