Folytassa, elnök úr!

Mlsz Kiemelt Kep Rl

A lovasok ismét bizalmat szavaztak Lázár Vilmosnak - 132 tagegyesület képviselőjének részvételével zajlott a Magyar Lovassport Szövetség éves rendes, és egyúttal tisztújító közgyűlése. 

A Nemzeti Lovarda Tudásközpontja adott otthont a Magyar Lovas Szövetség közgyűlésének, ahol 132 lovas egyesület képviseltette magát. A közgyűlés levezető elnöke prof. dr. Sótonyi Péter volt. 

A közgyűlés első feladata a hivatalos személyek megválasztása volt:

  • Jegyzőkönyvvezető: Vajda Lászlóné Magdi
  • Jegyzőkönyv hitelesítők: Juhász Zoltán és Fábiáncsics Gábor
  • Szavazatszámláló bizottság elnöke: Bencsik József
  • Szavazatszámláló bizottság tagjai: Daruka Edit és Kapoli István 


A hivatalos személyek jelölését a megjelentek egyhangúlag elfogadták. Ez az egyetértés végigkísérte az egész közgyűlést, a beszámolók elhangzása után minden alkalommal zöld szavazócédulák lendültek a magasba.

Stabilitás, eredmények, remény

A közgyűlés szakmai programját Lázár Vilmos leköszönő elnök nyitotta meg: „Olyan érzésem van, mint amikor több Trabant után végre szert tettem az első külföldi autómra: minden reggel hatalmas boldogsággal ültem a volánhoz, hiszen megszereztem azt, amire vágytam, azt, ami korábban elérhetetlennek tűnt. Ez az érzés fog el minden alkalommal, amikor belépek a Nemzeti Lovarda kapuján és ez az érzés fogott el, amikor megláttam a Lovas Szövetség feliratot a bejárat felett. Jó ide belépni, és örülök, hogy itt köszönthetek mindenkit.

Lázár Vilmos három szóval foglalta össze az elmúlt négy évet: stabilitás, eredmények és remény. „A Magyar Lovas Szövetség megteremtette azt a szervezeti hátteret, ami ahhoz kell, hogy a lovassport stabilan tudjon működni. Olyan nyugodt környezetet, ahol nincsenek belharcok, így mindenki a szakmával foglalkozhat. Akikkel ezt a munkát végeztük, nem ebből, hanem ezért élnek és hatalmas rálátással tudtak döntéseket hozni.” Mint mondta, ez a stabil intézményi háttér tette lehetővé, hogy a nagy állami beruházások (Bábolna, Szilvásvárad, Nemzeti Lovarda) mellett magánberuházások is megvalósulhattak. A kialakult intézményi háttérre és a megújult infrastruktúrára pedig lehet építeni a jövőben. „Stabil anyagi hátteret is teremtettünk – bár sokkal több pénz kellene az ágazatba” – mondta.

Az eredmények pedig reménykeltőek: bár még az út elején járunk, elmondhatjuk, hogy több szakágban is a világ élvonalába való bejutás a cél. „Az a legnagyobb öröm, hogy az olimpiai szakágakban az eredmények jelentős részét a fiatalok hozták” – emelte ki.

Jelentősen nőtt a magyar lovassport presztízse is, ez pedig magával hozta a sajtó fokozott érdeklődését és a tömegbázis növekedését is. 

A Szabadidőlovas Szakág megalakítása és a Talent Program eredményei mellett Lázár Vilmos azt is hangsúlyozta, hogy az igazi elismerés nem az elnökséget illeti: „nekünk kell köszönetet mondanunk azoknak, akik a végeken dolgoznak: edzőknek, lovasoknak, lovas szakembereknek, akik a lovasélet motorjai."

Négy évről húsz percben

A beszámolók sorát Stróbl Dorottya főtitkár nyitotta meg, aki az elmúlt négy év főbb adatait, eredményeit és legfelemelőbb pillanatait egy húszperces videóban foglalta össze:

Górcső alatt a pénzügyek

Himber Péter könyvvizsgáló és dr. Técsy László, a felügyelőbizottság elnöke is arról számolt be, hogy az ellenőrzések során mindent rendben találtak úgy a források felhasználása, mint a döntések előkészítése, vagy a dokumentáció terén. Dr. Técsy László azt is kiemelte, hogy jelentősen nőtt a Magyar Lovas Szövetség támogatásszerző potenciálja.

Stróbl Dorottya elmondta, hogy a pénzügyi beszámoló, illetve a közhasznúsági jelentés elkészítését nem könnyítette meg, hogy a Nemzeti Vagyonkezelőtől csak a közgyűlés reggelén sikerült megszerezni a Nemzeti Lovardára vonatkozó adatokat, amelyek jelentősen befolyásolták a mérlegfőösszeget. A főtitkár kiemelte, rendkívül pozitív tendencia, hogy nap mint nap újabb egyesületek regisztrálnak a Magyar Lovas Szövetségbe – köszönhetően többek között a Szabadidőlovas Szakág megalakulásának, – ezáltal  nőnek a Szövetség ezirányú bevételei.

Változott az alapszabály

Örömteli kötelességnek tettek eleget a közgyűlésen megjelentek az alapszabály módosításával, amelynek köszönhetően ismét a Nemzeti Lovarda a Magyar Lovas Szövetség székhelye

Íme a Lovas Szövetség régi-új vezetése

A szakmai beszámolók után a tisztújítás volt a közgyűlés soron következő napirendi pontja.

Az elnöki pozícióra egyetlen jelölés érkezett, mégpedig Lázár Vilmos javára, akit a közgyűlés nyílt szavazással egyhangúlag újabb négy évre megválasztott a Magyar Lovas Szövetség élére. 

Bencsik József, a szavazatszámláló bizottság elnöke arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy a hat elnökségi pozíció betöltésére tíz jelölés érkezett. A jelöltek: 

  • Bertók Viktor 
  • Haál Gábor 
  • Dr. Jármy Miklós
  • Juhász Tibor
  • Mondok József
  • Némedi István
  • Papp István Tibor
  • Prof. dr. Sótonyi Péter
  • Szotyori Nagy Kristóf
  • Tóth Tamás


A jelöltek közül Bertók Viktor, Mondok József és Pap István Tibor nem fogadta el a jelölést, Némedi István pedig nem volt jelen a közgyűlésen. 

A felügyelőbizottságban való részvételre jelöltek mindegyike – Papp István Tibor, Szladek Róbert, Vági László – elfogadta a jelölést.

A jelöltek bemutatását követő titkos szavazás eredményeképp felálló elnökség tagjai:

  • Haál Gábor 
  • Dr. Jármy Miklós
  • Juhász Tibor
  • Prof. dr. Sótonyi Péter
  • Szotyori Nagy Kristóf
  • Tóth Tamás


A felügyelőbizottság tagjai:

  • Papp István Tibor
  • Szladek Róbert
  • Vági László 


Az újonnan megválasztott elnök, Lázár Vilmos biztosította a jelenlévőket, hogy az elnökség ugyanazzal a lelkesedéssel és elhivatottsággal fogja folytatni a munkáját, mint korábban. Mint mondta, magasra kell tenni a lécet, nagy célokat kell kitűzni és minden célt pontosan meghatározni. 

Lázár Vilmos azt is elmondta, hogy az egyik ilyen cél a 2021-es Európai Lovasjátékok megrendezése, amire a Magyar Lovas Szövetség négy milliárd forint értékben kapott kormánygaranciát. 

Lazarvilmos2018

Emléküket megőrizzük

A lovasok és a Magyar Lovas Szövetség nem feledi nagyjait, ezért a közgyűlések szomorú, ám fontos pontja, amikor azokra a lovasokra emlékezünk, akik idén már nem lehetnek itt velünk: 


Fotó: Somogyvári Anett

Kommentek