Jól indult lovasainknak a bécsújhelyi díjugrató maraton

Krucso Chaccoblue

Krucsó Szabolcs, ifj. Néveri Imre László és a korábbi magyar válogatott, de már több éve ukrán színekben versenyző Szentirmai Ferenc is sikeresen szerepeltek a Wiener Neustadtban megrendezett kéthetes nemzetközi verseny első felvonásában.

A legeredményesebb magyar lovas a jelenleg ranglistát vezető Krucsó Szabolcs volt. A szeptemberi Tyroni Világbajnokságra készülő Krucsó két lóval is szép eredményeket ért el. Chacco Blue II-vel a második helyen végzett a pénteki 145 centiméteres Championatban, a sáripusztai tenyésztésű Bukfenccel pedig csütörtökön 145 centiméteren második lett, majd szombaton megnyerte a középkör döntőjét.

A nemzetközi díjugrató verseny legrangosabb versenyszámában, a vasárnapi nagydíjban a győzelmet a német válogatott Jörg Oppermann szerezte meg Che Guevara 17 nevű lovával. A legjobb magyar eredményt ifj. Néveri Imre László érte el saját tulajdonú lovával, Casparkkal. Az alappályán és az összevetésben is hibátlanul szerepelt a páros, így az előkelő negyedik helyen zártak.

Jól szerepelt a megmérettetésen a korábbi magyar válogatott, de már több éve ukrán színekben versenyző Szentirmai Ferenc is, aki a Championatban Jetset 111 nyergében negyedik, Valourral pedig a nagydíjban nyolcadik helyen végzett.

Forrás: Díjugrató Szakág

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu

Kommentek