Nemzeti Vágta a Hősök terén

Nemzeti Vagta Kiemelt

Idén szeptember 14-16. között gyűlnek össze Magyarország és a határon túli magyarság lovasai a Hősök terén, hogy kiderüljön, ki viheti haza a győztesnek járó Arany Sarkantyút. Neked is ott a helyed a Nemzeti Vágtán!

  • Helyszín: Budapest, Hősök tere
  • Időpont: 2018. szeptember 14-16.

Történelmi hangulatú lovasverseny

Idén szeptember 14-16. között immár a 11. alkalommal rendezik meg a Nemzeti Vágtát, mely a magyar lovasok, városok, falvak ünnepe. A Nemzeti Vágta a magyar tradíciókra épülő, nagyszabású, történelmi hangulatú lovasverseny, mely ilyen formán egyszerre hagyományőrző és hagyományteremtő, országos kulturális esemény. A Vágtán a magyar települések által nevezett lovak és lovasok mérkőznek meg szeptember 14-16. között Budapesten, a Hősök tere körül, ehhez méltó látványos és emelkedett körülmények között.

A Vágta több száz települést mozgat meg

A tizenegy évvel ezelőtti elképzelés mára már hagyománnyá érett, így a Vágta évről-évre egyre több hazai és külföldi látogatót vonz. A Vágta rendhagyó helyszínével igazi kuriózum mind a lovas, mind a nemzetközi turisztikai rendezvényeket illetően. Nincs még egy olyan összetett fesztivál hazánkban, mely több száz települést mozgatna meg és közel száz településnek adna bemutatkozási lehetőséget a Főváros szívében.

2017 Gyoztes
A 2017-es évi Nemzeti Vágta győztese Petrik Tamás volt, Csemő település képviseletében Vicces nevű lovával

A Vágta felhozza a vidéket a Fővárosba

Az induló lovasok heteken, hónapokon át készülnek lovaikkal a versenyre, a lovasok települései pedig jellegzetes helyi művészetükkel, tárgyaikkal, étkeikkel, és hagyományaikkal mutatkoznak be. A színes programok, szédületes versenyek mellett az Országkonyhán idén is megkóstolhatod a vidék jellegzetes magyar ételeit, sőt finom pálinkáit, borait is.

Lelátójegyek

A lelátókat 3 év alatti gyermekek szülői felügyelet mellett ingyenesen látogathatják.
Tovább az online jegyvásárláshoz »

  • Lelátó napijegy:
    szombat (szeptember 15.): 4.000 Ft/fő
    vasárnap (szeptember 16.): 5.000 Ft/fő
  • VIP lelátó napijegy (egész napos vendéglátással):
    szombat (szeptember 15.): 15.000 Ft/fő
    vasárnap (szeptember 16.): 18.000 Ft/fő
Lelato

Programok a Nemzeti Vágtán

Szeptember 14. péntek

A Nemzeti Vágta szeptember 14-én megnyitja az Országkonyha kapuját, ahol tradicionális ételekkel, hazai pálinka és borkülönlegességekkel várja a gasztronómia szerelmeseit.

Szeptember 15. szombat

  • 8:00-11:40: Hősök tere - Próbák a pályán, tér belseje lezárva
  • 12:00-13:00: A Nemzeti Vágta ünnepélyes megnyitója
    - Vágta ünnepi menet, Vágta körök
    - Nemzeti Lovas Díszegység bemutatója
    - A Vágta játékok gyerek lovasainak felvonulása
    - Ünnepi megnyitó beszédek
    - Koszorúzás - Himnusz
    - Versenyzők bevonulása, fogadalomtétele
  • 13:15-13:45: Kishuszár Vágta 1, 2, 3. előfutam
  • 14:00-14:45: Nemzeti Vágta 1, 2, 3. előfutam
  • 14:55-15:10: Nemzeti Vágta 4. előfutam
  • 15:10-15:25: Kincsem+ Tuti Futamok élő közvetítés
  • 15:25-15:55: Nemzeti Vágta 5, 6. előfutam
  • 16:05-16:15: Fogatvágta I. előfutam
  • 16:25-17:10: Nemzeti Vágta 7, 8, 9. előfutam
  • 17:20-18:05: Nemzeti Vágta 10, 11, 12. előfutam
  • 18:10-18:25: Vágta játékok gyereklovasoknak
  • 18:25-18:35: Kocsitoló verseny előfutam
  • 18:45-18:55: Fogatvágta II. előfutam
  • 19:15-19:30: Méneshajtás a pályán

Kapunyitás:

• 11:40-12: 00 •13:00-13:15 • 13:45-14:00 • 14:45-14:55 • 15:10-15:25 • 15:55-16:05 • 16:15-16:25 • 17:10-17:20 • 18:05-18:10 • 18:35-18:45 • 18:55-19:15 •
Szombaton ezekben az időpontokban lehet a tér közepén lévő nézőtérre bejutni.

Nemzeti Vagta 2018

Szeptember 16. vasárnap

  • 08:00-09:30: Hősök tere - Próbák a pályán, tér belseje lezárva
  • 10.05-10.30: Lovas parasport bemutató és sorverseny
  • 10:45-11:15: Nemzeti Vágta 1, 2. középfutam
  • 11:25-12:10: Nemzeti Vágta 3, 4, 5. középfutam
  • 12:20-12:35: Nemzetközi futam – I. elődöntő
  • 12:35-12:50: Nemzetközi futam – II. elődöntő
  • 12:50-12:55: Élő Lovas Tájház
  • 12:55-13:00: Kocsitoló verseny
  • 13:20-14:00: Díjugratás – magasugrató verseny
  • 14:15-14:30: Győri Ördöglovasok, az Epona Lovasiskola és a Nemzeti Lovas Díszegység bemutatója
  • 14:30-14:40: Lovasíjászok bemutatója
  • 14:50-15:10: ’48-as csatajelenet-hagyományőrző huszárok bemutatója
  • 15:10-15:20: Kincsem + Tuti Futamok élő közvetítés
  • 15:20-15:30: Legjobb barátom a lovam – ápolási, nyergelési bemutató sztárok közreműködésével
  • 15:30-15:40: Csikós és puszta ötös bemutató
  • 15:40-15:55: Négyesfogatok üldözéses versenye + díjátadó
  • 16:10-16:20: Élő lovas Tájház
  • 16:15-18:25: TV közvetítés
  • 16:20-16:35: Kishuszár Vágta Döntő
  • 16:35-16:50: Kincsem + Fogatvágta Döntő
  • 17:00-17:20: Történelmi lovas felvonulás, Vágta ünnepi menet – csapatvágták, a jövő vágtája - 110 gyerek lovas felvonulása
  • 17:35-17:50: Nemzetközi futam Döntő
  • 18:00-18:20: Nemzeti Vágta Döntő - Díjátadó ünnepség
  • 18:30-18:40: Méneshajtás

Kapunyitás:

• 09:30-10:05 • 10:30-10:45 • 11:15-11:25 • 12:10-12:20 • 13:00-13:20 • 14:00-14:15 • 14:40-14:50 • 15:10-15:20 • 15:55-16:10 • 16:50-17:00 • 17:20-17:35 • 17:50-18:00 • 18:20-18:30 •
Vasárnap ezekben az időpontokban lehet a tér közepén lévő nézőtérre bejutni.

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják!

Ha még többet szeretnél megtudni a Nemzeti Vágtáról, látogass el a vagta.hu oldalra vagy lájkold a Nemzeti Vágta Facebook oldalát!

Találkozzunk szeptember 14-16. között a Hősök terén a Nemzeti Vágtán:

Vagta Felirat
Kapcsolódó cikk
Kommentek