Mégis folytatja a versenyzést Frankie Dettori

F Dettori og

Az 52 éves olasz sztárzsoké bejelentette, korábbi döntésével ellentétben mégsem hagy fel a versenyzéssel. Frankie Dettori Amerikában folytatja karrierjét.

A világ legismertebb zsokéinak egyike, Frankie Dettori idén jelentette be, hogy 2023 októbere után felhagy a versenyzéssel. Elárverezte 1987 óta tartó karrierje során összegyűjtött versenyrelikviáit, majd még egy utolsó nemzetközi versenykörútra indult. Búcsúturnéja során ellátogatott a Kincsem Parkba is. Angliai szereplése jövő héten Ascotban zárul.

Dettori ezen a héten váratlanul bejelentette: az idei év sikerei után még nem áll készen arra, hogy felhagyjon a versenyzéssel. Karácsony környékén Kaliforniába költözik feleségével, és a Santa Anita pályán folytatja karrierjét, de Dubajban és Szaúd-Arábiában is lóra száll majd. Sőt, azt sem zárta ki, hogy Angliába is visszatér jövő nyáron. Mint mondja, még nem tudja, meddig tart majd amerikai karrierje, de örül ennek az új kihívásnak. A célja, hogy lovagolhasson a 2024-es Kentucky Derbyn.

Forrás: DailyMail
Fotó: Gabriella Vonczem Photography

Kapcsolódó cikkek
Kommentek