Huszonöt éve szállt először nyeregbe a Kincsem Parkban, mára már 400 győzelmen túl jár
A Kincsem Parkban ma már a legrutinosabb magyar zsokénak számít az egykori pehelysúlyú, alig 40 kilós fiú. ifj. Kozma István az elmúlt negyed évszázad alatt kalandos versenykarriert tudhatott magáénak, amelynek egy emlékezetes mérföldköve volt március végén a 400. győzelem. Ifj. Kozma Istvánnal Vonczem Gabriella beszélgetett.
Tekintsünk vissza a kezdetekre! Mióta érdekelnek a lovak?
Ifj. Kozma István: Igazából beleszülettem a lóversenybe, hiszen édesapán évekig zsokéként dolgozott. Ő hozott le először 11 éves koromban Alagra, a tréningközpontba. Első látásra szerelem volt. A varázslatos miliő azonnal megfogott. Ekkor édesapán Bodnár Lajosnál lovagolt. Jó barátságot is ápolt vele, ráadásul a fia, Bodnár Balázs, hasonló korú és érdeklődésű volt, mint én. Azoknak a fiataloknak, akik a szabad levegőn, lovak között érezték jól magukat, Alag a paradicsomot jelentette. Apukámat nevezhetem tehát az első mentoromnak, ő kezdett el lovagolni tanítani. Nagyon szigorúan és határozottan tette ezt, mert azt vallotta, hogy ha itt lovagolok, akkor azt rendesen csináljam vagy sehogy. Sokat futószárazott, sokáig csak ügethettem. Minden istállómunkában részt kellett vennem, amit imádtam is, boldogan pucoltam vagy trágyáztam a lovakat a lovaglás mellett, amit egyre jobban élveztem. Nagyon jó csapat dolgozott akkoriban itt együtt.
Mikor döntötted el, hogy zsoké szeretnél lenni?
K.I.: Már nagyon korán, gyerekkoromban tudtam. Aztán 16 évesen otthagytam a tatai Mezőgazdasági Szakközépiskolát, hogy teljes időben lovagolhassak. Ekkor már Bodnár Lajostól Kanics Melinda és Kovács Sándor vette át a korábbi az istállót. Itt indult a valódi lovas pályafutásom és elég hamar, 1997. szeptemberében már lovagoltam versenyben is. Két hónapig azonban nem sikerült versenyt nyernem és még az első háromban sem végeztem.
Ezt hogy viselted?
K.I.: Rosszul. Annak ellenére, hogy elég sokan támogattak, mégsem tudtam jól szerepelni. Ekkor 47 kilogramm volt a minimumsúly a mai 50 helyett, amiből gond nélkül levettem a tanulóknak járó 4,5 kilós engedményt. A szakma nagy öregjei persze vigasztaltak, hogy ne izguljak, jön majd a siker, de fiatalon, amikor mindent azonnal szeretnél, nem viseltem könnyen ezt a helyzetet.
Hogyan tört meg végül a jég?
K.I.: Végül november elején Aparianov Zakariás mester Tulajdonos nevű lovával sikerült győznöm, majd még három versenyt nyertem a szezon végig. Így aztán úgy vonultam téli pihenőre, hogy éreztem, fog ez menni.
Hogyan folyatódott a karriered ezután?
K.I.: Az egyik első magánfuttató, az akkori Ferrotech Istálló tulajdonosa, Novota Gábor megkérdezte, hogy nem jönnék-e át hozzájuk a pesti istállójukba első zsokénak? A trenírozást Papp Sándor irányította és nyolc-tíz ló állt náluk. Új, érdekes kihívásnak, fejlődési lehetőségnek érzetem ezt, így igent mondtam. Papp mestertől nagyon sokat, elsősorban a kíméletességet tanultam. Nagyon türelmesen készítette munkában a lovakat és úgy is futtatta őket, valamint ezt sugallta a tulajdonosok, illetve a lovasok felé is. Csak azért mentem el végül az istállóból, mert a tulajdonosok megváltak Papp Sándortól és Sztojka Rudolfot vették fel helyette, akinek a stílusa akkoriban egyáltalán nem feküdt nekem.
Hova mentél dolgozni ezután?
K.I.: A pesti pályán Szabó Mihályhoz szerződtem, akinél főleg bábolnai lovak álltak. Mintegy 30 lóval foglalkozott a mester, akikre ő is nagyon vigyázott, nagyon jól menedzselte őket és az embereit is nagyon megbecsülte. Ez utóbbi annyit jelentett, hogy versenyben is azok lovagolták a lovakat, akik munkában, tréningben dolgoztak velük. Sokat lovagoltam és nyertem is nekik.
Néhány év múlva azonban a bábolnai lovakat, vagyis a lóállományának a nagy részét tőle is elvitték. Mi történt ekkor?
K.I.: Ezután dolgoztam Alagon Szabó Józsefnél, majd a 2000-es évek elején Kakucson, Bagi Imre magán-tréningtelepén folytattam, ahol ismét Kanics Melinda és Kovács Sándor irányította a munkát. Itt lovagoltam először igazán jó lovakat tréningben és versenyben is. Miután odakerültem, én készíthettem a reggeli munkában például a Kincsem Díjat, Lovaregyleti Díjat, St. Legert, Batthyány-Hunyady Díjat, Nemzeti és Alagi Díjat is nyert Akitót, a szintén tehetséges bátyját, Alfredot és az Alagi Díjban győztes Bed Boy is a kedvenceim közé tartozott. Szép versenyeket nyertem Alfredóval, a Kincsem Díjat is nyert Dancing Jollyval, Balhéssal, de Apple Bloomot és a kétéves évjárat-első Yellowstone-t is lovagoltam. A lovak nagyon jól mentek, sorra nyertük a napi főversenyeket, jó csapat alakult ki, akikkel sokat dolgoztunk, de vidám, jó hangulatban teltek a napok.
Melyik volt az első nagydíjgyőzelmed?
K.I.: A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Díját nyertem Ribárszki Sándor Óriás nevű lovával 2002-ben.
Milyen kiemelt versenyeket sikerült nyerned a pályafutásod során?
K.I.: A kétéves nagyversenyek közül Szent László Díjat Cemberlitas-szal, Gróf Károlyi Gyula Emlékversenyt Pandával, Lovaregyleti Díjat Amigo Starral és Kormányossal, Szent István Díjat, amely korábban a kiemelt versenyek közé tartozott, Bugenvillea-val, Freddie Mecuryvel és az osztrák tréningben állt Global Gentllel, Gróf Széchenyi István Emlékversenyt Lettyvel, Kovács Mihály Emlékversenyt Amidalával, Batthyány-Hunyady Díjat Nordberggel, Kállai Pál Emklékverseny - Budapesti Díjat Dancing Hussy-val, Kancadíjat pedig Svájcban Letty-vel.
Hogy sikerültek a Derbyk?
K.I.: Szerbiában Sabacon győztem az ottani Derbyben. Második helyen értem célba az Osztrák Derbyben Global Gentllel, míg a Magyar Derbyben a hazai tenyésztésű Mont Masterrel negyedik, Diadorával ötödik lettem. Maradt tehát még elérendő cél a számomra.
Emlékeim szerint külföldön is dolgoztál.
K.I.: Igen, Kakucs után Kölnbe, Andreas Löwéhez szerződtem, ahol a nálunk mostanában gyakran lovagló Jirí Palík töltötte be az istállólovas pozíciót. Itt is nagyon tanulságos kilenc hónapot töltöttem. Először is, amikor kimentem nem beszéltem németül, de nagyon érdekelt a nyelv és hamar sikerült olyan szinten megtanulnom, hogy már a szezon elején, áprilisban levizsgáztam a német szabályokból. A legkülönbözőbb pályákon lovagoltam, így egyebek között Brémában, Krefeldben, Kölnben, Dortmundban, Hannoverben, Münchenben, Neussban, Bad-Harzburgban, vagyis jobbra, balra körül kijelölt, rövid, hosszú egyenessel rendelkező pályákon és versenyt is sikerült nyernem. Végül a szívem hazahúzott, amit nem bántam meg, hiszen a párommal 21 éve együtt vagyunk és közösen neveljük a 11 éves fiunkat. A család számomra nagyon fontos, együtt örülünk a sikereknek és a nehéz időkben is tudtam, hogy otthon nyugalom vár és mindig támogatnak, megértenek.
Mit csináltál miután hazaköltöztél?
K.I.: Németország után Nagy Csaba tulajdonos hívott, aki nagyon jó kis állományt mondhatott magáénak akkoriban. Wilunával például Flandorffer Tamás Emlékversenyt nyertünk pályarekorddal és a két legjobb kétéves, Estemona és Vitality is nála álltak. Csaba azonban nemsokára eladta a lovait, így ismét új istálló után kellett néznem. Kisebb kitérők után Ribárszki Sándorhoz kerültem, akinél ezekben az években, vagyis 2007 felé több mint 70 ló állt. Itt is nagyon jó csapat dolgozott, Gömöri Sándor, Zala Csaba, Benkő Róbert, Benkő Péter, Potyók Laszló, a társaság fiatalos volt és jól mentek a lovak is.
Ribárszki Sándor viszont 2009 végén Németországba költözött, ami után ismét új munkahely után kellett nézned. Hova kerültél ekkor?
K.I.: Igen, egy ideig még ott maradtam a volt Ribárszki lovakkal, aztán a Telivér Farmhoz szerződtem, ahol csodálatos öt évet töltöttem el. Egy évig Szuna Szabolcs, majd utána Kovács Sándor irányította a lovak felkészítését. Sok versenyt nyertünk. Azt hiszem, hogy számos szép évet töltöttem el összességében a lóversenyben zsokéként, szakmailag hoztam jó és kevésbé jó döntéseket, de egyetlen percét sem bánom a karrieremnek.
A jelenleg is aktív magyar zsokék között a legrégebb óta lovagolsz. Milyen előnyt jelent számodra ez a sokéves rutin?
K.I.: Azt gondolom, hogy 41 évesen beértem és higgadtan tudok kezelni bármilyen versenyt, helyzetet, legyen szó kis hendikepről vagy a legnagyobb díjakról. Az elmúlt 25 év alatt annyiféle tapasztalatot szereztem a legkülönfélébb lovakkal, versenyekkel, pályákon, amelyekből mindig megpróbáltam a pozitív, előre vivő dolgokat magamba szívni. A fiataloknak is mindig azt mondom, hogy higgadtan versenyezzenek, a túlzott izgalom, a kapkodás hosszabb távon biztosan nem hoz jó eredményt.
Mivel foglalkozol jelenleg? Úgy tudom, hogy már nem csak a lovaglással…
K.I.: A lovaglás az életem, a szerelem a számomra, de miután két évet az Álmodó Istállónál töltöttem, majd röviden kipróbáltam magam idomárlovasként is, egyik napról a másikra elvesztettem a munkámat. Gyorsan találnom kellett valamit, amivel a családomat is el tudom tartani és így találtam rá a GLS futárszolgálat hirdetésére. Ez csaknem négy éve történt és azóta délelőtt Kovács Sándor istállójában lovagolok, majd utána a futárszolgálatnál dolgozom, hétvégente pedig versenyzek. Sikerült kialakítanom a számomra megfelelő egyensúlyt. A kondíciómat és a súlyomat fontos tartanom, ezért a lovaglás mellett használom a futópadot itthon és hetente kétszer járok thai-boksz edzésre is.
Kitől tanultad a legtöbbet?
K.I.: Gyerekkoromtól kezdve nagyon sokat lovagoltam és dolgoztam együtt Kovács Sándorral, ezért tőle tanultam a legtöbbet lovaglás, trenírozás, lábdiagnosztika terén. Ribárszki Sándorban is ott van az „isteni szikra”, a fantasztikus érzék a lovakhoz, így ő is hatott rám, valamint Szabó József lovakkal való kapcsolata szintén. Neki nyertem egyébként a 100. versenyemet Tíciával, míg Kovács Sándornak a 200-adikat Miss Maryvel, a 300-adikat Suhanóval és a 400-adikat is Elenium Sts-sel. A külföldi trénerek közül a francia Alain de Royer Dupré stílusa, nyilatkozatai, munkamódszere tetszik a legjobban.
A versenypályákon a világ számos országában a mezőny mögött halad a mentőautó, ami nem véletlen, hiszen az egyik leginkább balesetveszélyes sportról van szó. Mennyire sikerült megúsznod a baleseteket?
K.I.: Szerencsésnek tartom magamat és most ezt gyorsan le is kopogom. Egy komolyabb balesetem volt, amikor felbuktam és eltört mindkét kulcscsontom. A többi esést sikerült kisebb-nagyobb zúzódásokkal megúsznom.
Pedig ugróban is lovagoltál…
K.I.: Igen, imádtam. A kakucsi éveim alatt versenyben is lovagoltam gáton és akadályon is. Később a Telivér Farmnál pedig készítettem az ugrólovakat tréningben.
Ennyi év után mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek bele ebbe a sportba, vagy talán nevezhetjük életformának is?
K.I.: Igen, ez egy életforma. Először is azt tanácsolnám nekik, hogy legyenek kitartóak, alázatosak, soha ne adják fel, ne legyenek türelmetlenek. Tűzzék ki a céljaikat és azt próbálják mindenáron elérni. Nagyon fontos a sportintelligencia, azaz hogy megtanuljanak gondolkodni tréningben és főleg versenyben. Ehhez ma már nagy segítséget nyújtanak a világhálón elérhető videók, ahol a külföldi, klasszis lovasokat figyeljék meg. A véleményem szerint az egyik legtanulságosabb és a legszebb verseny Christophe Soumillon győzelme Vazirabaddal a 2016-os Dubai Gold Cupban. Ezt javaslom, hogy sokszor nézzék meg, mert ebben a versenyben mindent megtalálni, ami a számomra a lóversenyben szép, vagyis szól a türelemről, a beosztásról, a higgadtságról, az átgondoltságról, egy jó finisről, illetve a jó fizikumról.
Úgy láttam, hogy amikor még működött Alagon a zsokéiskola, nagyon szívesen vettél részt a fiatal lovasok képzésében.
K.I.: Igen, a feladatom a tréning- és főleg a versenylovaglás technikájának az oktatása, valamint a fizikai felkészítés, a felkészülés megtanítása volt. Nagyon szerettem velük foglalkozni, számomra is nagy élményt, illetve sok hasznos tapasztalatot jelentett, hogy beleáshattam magam a sportnak ebbe a részébe is, illetve a pedagógiai feladatokat is nagyon élveztem. Jó néhány, ma már a versenyekben is eredményes fiatal lovas járt hozzám, így többek között Kelemen Zénó, Gulyás Szabolcs, Huszár Korinna, Panyi Mátyás, Morvai Előd vagy Kovács Milán. A foglalkozásokon kiderült, hogy egy fiatalban mennyi tehetség, szorgalom és kitartás lakozik. Biztos vagyok abban, hogy előnyt kovácsoltak abból, amit az órákon tanultak. Sajnálom, hogy ma már nem lehet a volt zsokéiskolában igazán tréningezni.
Hogyan tervezed a jövődet?
K.I.: Még nem tudom pontosan, de nem érzem magam sem fáradtnak, sem gyengének, se motiválatlannak, így azt gondolom, hogy fizikálisan öt év még biztosan van bennem. Ehhez hozzájárul, hogy egészséges életmódot élek és a futármunkám is sok mozgással jár, ami segít a fittség megtartásában. Amennyiben esetleg felkérnének trénernek, akkor azt is szívesen, de a korábbi tapasztalatom alapján alaposan átgondolnám. A lovak felkészítése mindig érdekelt és nagyon szívesen csinálnám azt is.
Fotók: Juszel Béla és Vonczem Gabriella
Kapcsolódó cikkek
Kommentek