Gyászol a galopp szakma: búcsú Huszár Korinnától

Huszar Korinna gyaszhir

Október elején nagyon szomorú hírt kapott a galopp szakma, valamint a lóverseny közönsége: mindössze 20 évesen, autóbalesetben elhunyt Huszár Korinna versenylovas.

Korinna az Alagi Zsokéiskola növendékeként került az Alagi Versenyló Tréningközpontba 2014-ben. Először Pető Sándor istállójában dolgozott csaknem három évig, ahol 2016-ban kikérték számára a versenylovaglási engedélyt. Az első győzelmét is az istálló számára aratta. Később Bokori Tamás istállójában dolgozott. Tavaly győzött az utánpótlás lovasok egész éves versenysorozatában, a Németh Ferenc Emlékkupában, emellett kétszeres Lovasutánpótlas Kupa győztesnek is mondhatta magát. Külföldön Spanyolországban, Szlovákiában, valamint Csehországban is nyeregbe szállt és szerezett szép helyezéseket.

Idén Ribárszki Sándorhoz szerződött, ahol elmondása szerint végre megtalálta a helyét, úgy érezte, itt igazán megbecsülik és számítanak rá. Pályafutása során összesen 11 győzelmet aratott. Ebben az évben a későbbi Kancadíj-nyerő Blush Bird, valamint Northern Way és Furutist Fashion segítették hozzá egy-egy elsőséghez.

A halála nagyon megrázta a galoppsportot, hiszen egy mindig vidám, energikus és kedves lovastól kellett kényszerű búcsút vennünk, aki előtt még ott állt az egész élet.

A Kincsem Parkban október 11-én a futamok előtt emlékeztek rá a zsoké- és munkalovas-társak, a trénerek, a tulajdonosok, valamint a galoppsport kedvelői.

Végső búcsút ezen a szombaton, november 7-én, 15 órától vehetnek tőle a lóversenybarátok és ismerősök Dunakeszi-Alagon a tréningközpont (Dunakeszi, Nándori út 4.) Kúria épületében. A család arra két mindenkit, hogy egy szál virággal emlékezzen Korinnára!

Nagyon fogsz hiányozni! Nyugodj békében Korinna!

Kapcsolódó cikkek
Kommentek