Kis tulajdonos nagy sikere a Magyar Derbyben
Tunézia igazi meglepetést okozott az idei Magyar Derbyben, amikor erős méneket is megelőzve a második helyen ért célba július 7-én a Kincsem Parkban. A szép küllemű, sárga kanca Szalai Béla színeiben versenyez, aki nem most kezdett a telivérfuttatásba, hanem 1993-ban, amikor több mint 30 évvel ezelőtt megvásárolta az első versenylovát. Tunéziát az eddigi legjobb lovának tartja.
Régóta ismerjük egymást a lóversenypályáról, hiszen évtizedek óta futattok versenylovat és ezalatt az idő alatt számos ló indult az istállótok neve alatt. Hova helyezhető el Tunézia az eddigi telivéreitek között?
Szalai Béla: Azt gondolom, nyugodtan mondhatom, hogy Tunézia az eddigi legjobb lovunk. Az elmúlt évtizedek alatt több eredményes telivérünk volt, szerettem azokat is, de ő kanca létére túl tudta szárnyalni a korábbi ménjeinket is.
Mikor és hogyan kezdtél el versenylovakat futtatni?
Sz.B.: Gyerekkoromtól kezdve szerettem a lovakat a családomhoz hasonlóan. Megtanultam lovagolni és később, amikor már gyerekeink születtek, velük is kijártunk Apajpusztára. Annak ellenére, hogy nagyon szépen megtanultak lovagolni, észre kellett vennem, hogy a lovak és a lovaglás nem érdekli őket annyira, mint engem. Később néhányszor kimentünk a Kincsem Parkba, ami engem magával ragadott. A rendszerváltás után a magánemberek számára is megnyílt lehetőség versenylovak vásárolására, így én is elhatároztam, hogy veszek egy telivért. A feleségem nagyon csodálkozott rajta, de azért támogatott és szerencsére ez azóta is van. Az első versenylovamra így 1993 augusztusában tettem szert. Azóta pedig az a célom, hogy egy versenylovunk mindig legyen.
Milyen ló volt az első szerzemény?
Sz.B.: Rizsának hívták és Németh Ildikónál állt a Cecén tartott árverés előtt, majd miután megvásároltam, a trénerasszonyhoz vittük vissza. Kétszer nyert, kétszer szerzett második, valamint kétszer harmadik helyet. A hároméves szezonja után eladtuk, mert arra gondoltam, hogy majd veszek egy nála jobb lovat. Aztán kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű és Rizsa egyáltalán nem volt rossz, sőt, hiszen azóta az is előfordult, hogy egy másik lovam nemcsak, hogy rosszabbul futott nála, hanem el sem jutott a versenyzésig, vagyis még a versenyszínünket sem vitte.
Az elmúlt harminc évet áttekintve, kik voltak a legjobb, legemlékezetesebb versenylovaitok?
Sz.B.: Kirchof és Milestone. Az előbbi öt versenyt nyert, köztük a Bábolnai Díjat. Milestone is szép győzelmeket aratott és vele külföldre is elutazhattunk versenyezni, nagyon jó emlékeink fűződnek hozzá.
Az évek során számos trénert is megismertetek, hiszen többüknél is álltak a lovaitok tréningben. Hogyan választottatok idomárt?
Sz.B.: Ebbe gyakran a lovaink szóltak bele. Ahogy említettem, már az első lovunkat is annál a trénernél hagytuk, akinél korábban állt. Később megtetszett egy Tonozba nevű ló, aki Szenttamáson született, Csicsai Friderika pedig nekik dolgozott, így maradt nála a ló. Aztán Ribárszki Sándor vett egy csikót árverésen, amit megvásároltuk tőle és az a ló az ő istállójában maradt. Sokáig Böröcz Bélánál is álltak lovaink, aki külföldre költözött, hasonlóan később Ribárszki Sándorhoz, ezért az ő esetükben új trénert kellett keresnünk. Be kell, hogy valljam, nem szeretünk ide-oda ugrálni és nem szoktam hibáztatni a trénereket, ha nem megy jól egy-egy lovunk. Tudjuk, hogy az eredmény – a szakemberek mellett – elsősorban mégiscsak a versenylovon múlik.
Hogyan esett Tunéziára a választásotok?
Sz.B.: Amikor legutóbb „elfogyott” alólunk a ló, arra gondoltam, hogy egy francia tenyésztésű kétévest szeretnék venni, aki már egy kicsit bizonyított és van benne fantázia a jövőre nézve. Jártunk Bábolnán, különböző trénereknél, így többek között Ribárszki Sándornál, Molnár Orsolyánál, Bokori Tamáséknál, Zala Csabáékkal is beszéltünk, illetve más tulajdonosoknak is elmondtuk, hogy mit keresünk. Nagyon sok lovat megnéztünk, de egyik sem tűnt az igazinak. Végül úgy nézett ki, hogy Írországból veszünk egy yearlinget, ezért személyesen elmentünk mindenkihez, hogy megköszönjük az eddigi a fáradozásaikat. Így jöttünk el Kovács Sándorhoz is, aki akkor említette meg, hogy nála áll egy olyan ló, amilyet eredetileg kerestünk. Tunéziáról volt szó, akit megnéztünk a bokszban. Amikor levették róla az istállótakarót, egy olyan gyönyörű, csillogó szőrben álló lovat pillantottunk meg, hogy teljesen elámultunk tőle. Már hazafelé menet elhatároztuk, hogy megvesszük és azt hiszem, hogy jó döntést hoztunk.
Tavaly ezek után, az év utolsó versenynapján nyerte meg az Ürményi Díjat.
Sz.B.: Igen, habár a tréner már azt tervezte, hogy téli pihenőre küldi, de megkértük, hogy ha lehet, fusson még egyszer. Szerettük volna a közönség, illetve a futtató társak előtt is megmutatni a dresszünket és, hogy vettünk egy új lovat.
Idén a Magyar Derbyben a Turf szaklap előzetesen nem sorolta a legesélyesebbek közé. Futtatóként mire számítottatok a verseny előtt?
Sz.B.: Előzetesen nagy várakozással tekintettünk a Magyar Derbyre és természetesen, mint minden tulajdonos, mi is szerettük volna megnyerni. A realitásokat nézve azért, ha a verseny előtt valaki azt mondja, hogy másodikak leszünk, azt boldogan elfogadtuk volna, vagyis a Derby második helyével maximálisan meg vagyunk elégedve. Olyannyira, hogy egy vacsorán meg is ünnepeltük ezt az istállóval.
Hol és mikor láthatja a közönség idén még Tunéziát?
Sz.B.: Augusztus 4-én a Donau Derbyben áll starthoz legközelebb, majd pedig szeptember 8-án a Magyar Kancadíj a következő megmérettetése. Októberben pedig szeretnénk a Magyar St. Legerben egy kicsit megnehezíteni a Derby-nyerő Géza dolgát.
További sok sikert kívánok ehhez a csodálatos kancához! A Derby napon pedig úgy láttam, hogy nem csak engem hódított meg a megjelenésével és a versenyzésével, hanem népes szurkolótábor áll mögöttetek!
Sz.B.: Igen, hivatalosan a nevem alatt fut a ló, de azért tényleg nagyon sokan drukkolunk neki, a szűk család esetében ez 17 főt jelent – tette hozzá Szalai Béla büszkén mosolyogva.
Fotó: Gabriella Vonczem Photography
Kapcsolódó cikkek
Kommentek