Gönczi Rebeka a legfiatalabb hölgy zsoké

Gonczirebeka

Gönczi Rebeka neve fiatal kora ellenére ismerősen cseng a hazai galoppsportban. Vasárnapi győzelmével pedig újabb mérföldkőhöz ért el pályafutása: Blokád nyergében megszerezte 40. győzelmét, így zsoké státuszba lépett. Ráadásul tette mindezt 20 évesen, ami rekordnak számít Magyarországon.

A kezdetekről, a céljairól és a terveiről a Kincsem Park munkatársai kérdezték.

Mikor döntötted el, hogy lovas, galopp lovas leszel?

Gönczi Rebeka: 2012-ben indultam a Nemzeti Vágta Kishuszár Vágtáján először és bár ott nem sikerült túl fényesen a szereplésem, de a galopp lovak és az egész légkör teljesen magával ragadtak. 2013-ban két kategóriában is indultam a Nyírségi Vágta Kishuszár Vágta futamaiban, a Póni futamban és a Kamaszfutamban is, utóbbit sikerült megnyernem. Ekkor már Gajdos Zsolt istállójában edződtem, sokat lovagoltam már ekkor munkában.

Mik az első emlékeid és élményeid a telivérekről?

Gönczi Rebeka: Gajdos Zsoltnál kezdtem el telivéreket lovagolni, a szerelem azóta tart a lovakkal. Sőt ez a vonzalom, csak fokozódott. Teljesen lenyűgöz az angol telivérek természete, a gyorsasága és az intelligenciája.

Mikor lovagoltál először a Kincsem Parkban? Mikor volt az első győzelmed?

Gönczi Rebeka: Az első lovaglásom a Kincsem Parkban 2014-ben volt, ekkor kaptam meg az engedélyt, amatőr státuszban lovagoltam versenyekben az iskola mellett. Az első győzelmem még ebben az évben össze is jött.

Te vagy a legfiatalabb női zsoké, mennyire volt nehéz megszerezni a negyven győzelmet?

Gönczi Rebeka: Ha azt nézzük, hogy korábban hány női lovas volt és ők mennyi lehetőséget kaptak, akkor azt mondhatom, hogy most könnyebb a helyzet. Németh Ildikó sok mindenben volt úttörő, ő volt az első magyar női zsoké. Az elmúlt két évtizedben több tehetséges női lovas tűnt fel, akik közül Suták Csenge kiemelkedik győzelmei számában és eredményességben, ő 23 évesen lett zsoké, idén már megszerezte századik győzelmét.

Én 20 éves koromban értem el a bűvös 40-es számot, ami öt év alatt összejött. A szezonok számát tekintve ez nem rossz, bár pont a negyvenedik győzelmem egy kicsit nehezebben jött. Nem sokat, de azért kellett várni rá. Természetesen nagyon örültem neki, amikor sikerült. Köszönöm Blokádnak és istállójának, csakúgy, mint az összes többi lehetőséget a tulajdonosoknak és trénereknek.

Ki a példaképed? Kitől tanultál a legtöbbet?

Gönczi Rebeka: A magyar példaképem Kállai Pál, akivel sajnos nem tudtam már találkozni. A külföldi zsokék közül a belga Christophe Soumillon, mindig nézem a videókat, sokat tanulok abból, ahogyan lovagol. Akitől a legtöbbet tanultam az a párom, Paizs Gábor, aki jelenleg a championátusért küzd. Mellette pedig több külföldi lovast is figyelek folyamatosan.

Miben fejlődtél a legtöbbet?

Gönczi Rebeka: Szerintem a helyzetfelismerésben. Minél több versenyen indul az ember, minél több lovat lovagol, annál nagyobb rutinra tesz szert. Megtanultam nyugodtnak maradni bizonyos szituációkban, kezelni a nehezebb helyzeteket.

Miben kell még javulnod?

Gönczi Rebeka: Ó, rengeteget kell még tanulnom, hiszen még csak 40 versenyt nyertem, ez még csak a kezdet. Stílusban is kell még fejlődnöm, különböző fortélyokat és taktikákat kell ellesnem a kollégáktól.

Szerinted milyen az ideális zsoké? Hogyan tudod magadat fitten tartani hétről-hétre?

Gönczi Rebeka: Az az ideális zsoké, aki tudja tartani a súlyát. (mosolyog) Komolyra fordítva a szót: aki mentálisan rendben van, kitartó és türelmes, de ha kell – például a befutóban - akkor erőteljes is tud lenni.

Én a napi több órás lovaglás mellett napi szinten edzek és erősítek. Saját testsúllyal erőnléti edzést végzek. Benne vagyok a Gladiátor Csapatban, akik a testi-lelki egyensúlyra és az egészséges táplálkozásra fektetnek nagy hangsúlyt.

Melyik volt eddig a legkedvesebb lovaglásod és versenyélményed?

Gönczi Rebeka: Kedvenc lovaglásom La Liberté nevű telivérhez köthető, őt nyáron egy sprintfutamban lovagoltam. Legemlékezetesebb versenyem pedig az idei Magyar St. Leger volt Survivor nyergében, ez volt az első olyan kiemelt versenyem, ahol a dobogón végeztem.

Mik a következő terveid, céljaid?

Gönczi Rebeka: Nagyon örülnék, ha meglenne a dobogó alsó foka a championátusban az év végén, legnagyobb riválisom, Nagy Tamás hatalmas formában van hónapok óta, tartja stabilan a harmadik helyet, de ez a csata is nagyon motivál.

A céljaim között szerepel, hogy az utánpótlás lovas championátust megnyerjem, a jövőben pedig szeretnék minél több nagy versenyben lovagolni és jól szerepelni, nyerni. Az idei tervem a negyvenedik győzelem teljesítése volt és szerencsére ez sikerült is. Megyek tovább, szeretném az álmaimat megvalósítani.

Forrás: Kincsem Park

Kapcsolódó cikkek
Kommentek