Gálán díjazták a lóverseny legjobbjait

Loversenygala Kiemelt900

Immár negyedik alakommal rendezték meg január 20-án a Lóverseny Gálát a Kincsem Parkban, ahol az elmúlt év legeredményesebb szakembereit, futtatóit és támogatóit díjazták.

A győzelmet meg kell tudni ünnepelni és nagyra kell értékelni, hiszen a lóversenysportban az az egyik legnehezebb dolog, hogy egy-egy óriási siker után már másnap bárki hatalmas kudarccal szembesülhet. Az egész éves kemény munka után a sikerek megünneplésére szolgál a Lóverseny Gála.

A legjobb kétéves, ugróló, sprinter, magyar tenyésztésú ló, öreg ló, valamint az Év Lova díjat nyert Mágnás tulajdonosai és trénerei

Ezúttal az est Pécsi István ügyvezető igazgató köszöntőjével kezdődött, amelyet követően először az ügető szakág legjobbjainak – trénereknek, a profi, a segéd- és amatőrhajtóknak, a futtatóknak, tenyésztőknek, a tavaly újonnan bevezetett Ügető Liga nyertes trénerének és tulajdonosainak adtak át dísztányért és emléktárgyat.

Elismerést kapott Villám Ville csapata

Az idomárok mezőnyének élén Fazekas Imre, Hajnal Tibor és Juhász Balázs végeztek:

A legeredményesebb hajtók Hajnal Tibor, Veljko Mazsity és Fazekas Imre voltak:

Utánuk a legjobb agár, Deep Night felkészítőjét és tulajdonosát kérték a pódiumra. Nem maradtak ki a díjazottak sorából a legeredményesebb fogadóirodák és értékesítőik, valamint a versenyzés támogatói sem.

A legjobb agár, Deep Night felkészítője és tulajdonosa

Ezután következtek a galopp szakág legjobbjai. A trénerek, vagyis Maronka Gábor, Kovács Sándor és Hajdi Lajos után a legjobb profi zsokék, az utánpótlás-, az ugró- és az amatőrsampionok következtek, majd a legeredményesebb futtatókkal és tenyésztőkkel folytatódott a sor.

A 2017-es év legeredményesebb idomárjai:

A legeredményesebb galopp trénerek: Székely Károly ugró tréner champion, Hajdi Lajos, Kovács Sándor, és a sík champion Maronka Gábor

És a zsokék legjobbjai:

A legeredményesebb lovasok: Paizs Gábor, Suták Csenge, Stanislav Georgiev sík champion, Kriskó Norbert utánpótlás champion, Nagy Polett Nagy amatőr champion és Bakos Gábor ugró champion

Végül a különböző kategóriákban elsőséget szerzett telivérek tulajdonosait és felkészítőit, illetve a Galopp Ligát nyert Eminens csapatát díjazták. Külön érdekességet jelent, hogy ebben a férfias sportban a legeredményesebb női hajtót és zsokét, valamint a legrégebbi tulajdonost is elismerték.

Díjat kapott Eminens csapata

A média számára is adtak ki díjat, amelyet a lóversennyel alapítása óta rendkívül komolyan foglalkozó Pegazus Magazin kapott. A díjat Szotyori Nagy Kristóf vette át.

A Pegazus Magazin média díját Szotyori Nagy Kristóf vette át

A gála egyik fénypontja az életműdíjak átadása, amelynek során a lóversenysportért hosszú évtizedeken át tevékenykedők munkáját ismerik el. Az idei kitüntetettek:

Dr. Hecker Walter, aki a lóversenypályán és a telivértenyésztésben dolgozott, illetve számos szakkönyv szerzőjeként is ismert.

Szászi József egykori elismert ügetőidomár

Házi László korábban sikeres galopp tréner

Hesp József, Kincsem egykori trénerének leszármazottja, aki a lóversenyben, a galopp és az ügetőversenyzés számos területén is közreműködött

Dr. Hecker Walter és Szászi József

A galoppszakma terén néhány változást is bejelentett az ügyvezető igazgató. A legfontosabb újdonság az, hogy idéntől a Magyar Galopp Derbyn csak magyar tréningben álló telivérek indulhatnak, míg korábban bármelyik országból érkezhetett induló.

Természetesen ez az est a díjak és az ünneplés mellett a felszabadult beszélgetésekről, információcseréről és élménybeszámolókról is szólt, hiszen a lóversenyben is nagyon fontos, hogy az egymással versengők jó kapcsolatot ápoljanak egymással.

Szöveg és fotó: Vonczem Gabriella

A lovas világ legfrissebb hírei a Riderline-tól:

Kommentek