Lázár Vilmos: a ló, a lóverseny hozzá tartozik az identitásunkhoz

Lazarvilmos Domonyvolgy1200

Miért jó, ha erős egy ország lóversenysportja? Milyen szerepe van a lóversenynek a hazai lovaságazatban, illetve a gazdaság egészében? A közelgő Derby kapcsán Lázár Vilmos sokszoros világbajnok fogathajtóval, a Magyar Lovassport Szövetség elnökével beszélgettünk, aki elárulta, hogy az ügetőhajtás sem áll távol tőle, és azt is megtudtuk, hogy ha mi is megtesszük tétjeinket az idei Derbyn, azzal az egész hazai lovaságazatot támogatjuk.

„Ha lóversenyt látok, először mindig az jut az eszembe, hogy de jó lenne ott fent ülni valamelyik lovon. Akármennyire is sportvezető az ember, a lovas az lovas. Amikor felülök otthon a saját lovamra, én is oda szoktam neki csettinteni egyet-kettőt, hogy most igazán induljunk meg vágtában. Csoda lehet, amit a zsokék átélnek ilyenkor. Ezt szerintem minden lovas ilyen szemmel nézi.

De persze nézőként is jó kint lenni a pálya szélén. A lóverseny a maga tradíciójával minden lovas számára szakágtól függetlenül fontos. Ez a tradíció Magyarországon nem csak a múltban volt jelentős, hanem az utóbbi évtizedben, 2010 óta is sokat kapott és sokat erősödött a lóversenyágazat.

A Magyar Derby az év nagyon fontos eseménye minden lovas számára és öröm, hogy az elmúlt években méltó módon ünnepeljük. Mert a Magyar Derby egy lóverseny ünnep, amire szinte az egész ország odafigyel. A Kincsem Park vezetősége pedig meg is teremt mindent, ami ehhez dukál.

Én magam is szívesen veszek részt ezeken az eseményeken, mindig jól érzem magamat, és időnként még nyerek is. Nem vagyok játékorientált ember, de a Derby kivétel, ez az egyetlen alkalom az évben, amikor fogadni szoktam, mert ez hozzá tartozik a Derbyhez. Speciális szisztémám van: mindig a szürkére vagy a szürkékre szoktam fogadni. Ez abból adódik, hogy pályafutásom alatt a legkomolyabb eredményeket szürkékkel értem el, így a ezek a lovak közel állnak a szívemhez. És persze vannak szerencseszámaim, azokat is meg szoktam tenni. De mindig a megérzéseimet követem, soha nem a Turf elemzéseit – még ha ez nem is mindig kifizetődő.

Két-három éve lehetett, hogy már megtettem a szerencseszámaimat, majd amikor visszamentem a ringbe, megpillantottam egy szürkét. Kasszazárás előtt még épp tudtam fogadni arra az esélytelennek tekintett szürkére, aki Mayday volt. Végül ő nyerte akkor azt a Derby futamot.

Az Ügetőderbyre is el szoktam látogatni, sőt, több Ügetőderbyn voltam, mint galoppon. Sajnos idén az Ügetőderbyn nem leszek ott, de interneten mindenképp visszanézem majd a futamokat. A Galopp Derbyn pedig már én is ott fogok drukkolni a Kincsem Parkban.

Az ügetőt egyébként volt is szerencsém kipróbálni, a régi Ügetőre még jártam is ki hajtani tréningben lovakat, ekkor igazán megérintett ez a sport. Később nyertem is néhány futamot az Ügetőszilveszteren.

Lazarvilmos Maraton

Sportvezetőként úgy gondolom, rendkívül fontos, hogy hazánkban erős legyen a lóversenysport. Mert a lóversenysport, illetve a nagy lovassport események jelentik azt a kirakatot, ahol megfelelő módon lehet demonstrálni a terméket, esetünkben a hazai lótanyészés eredményeit, a lovakat. A vásárló pedig a kirakatból választ. Ha szép a kirakat, az érdeklődést kelt, a felfokozott érdeklődésből pedig az egész hazai lovaságazat profitál.

A lóverseny mögött ott a lótenyésztés. A jó lóversenyzés, lovassport igényli, és egyben meg is teremti a tenyésztési hátteret. A lótenyésztés mint mezőgazdasági tevékenység, munkahelyekről és megművelt földterületekről szól. Mindez akkor tud jól működni és profitot termelni, ha van egy mutatós kirakat, tehát erős élsport. A versenyzésnek és versenyeztetésnek gazdasági ereje is van: minél nagyobb és jobb versenyek vannak, annál inkább megéri lovat tenyészteni.

De beszéljük a marketingelőnyökről is: a lóverseny és a lovassport világa nemzetközi szinten igen komoly tömegbázist jelent. Ha hazánk mindkettőben az elithez tartozik, azokban az országokban, ahol népszerű a ló- és a lovassport, felhívja a figyelmet a magyar lovaságazatra és persze Magyarországra. Ezzel pedig eljutunk oda, hogy a gazdasági érték mellett turisztikai értékről is beszélünk.

Végül pedig túl a gazdasági vonatkozásokon tegyük hozzá azt is, hogy a ló, a lóverseny hozzá tartozik az identitásunkhoz. Amikor a Magyar Derbyn elhangzik a magyar himnusz, nagyon sokan beleborzongunk és esetleg könny szökik a szemünkbe, mert ez igenis hozzá tartozik a magyarságunkhoz, a nemzeti öntudatunkhoz, büszkeségünkhöz.

Tehát nagyon sok tényező van egy-egy ilyen kiemelt verseny mögött.

Lazarvilmos Iroda

A lóverseny egyébként a 2012-ben kományhatározattal életbe léptetett Kincsem – Nemzeti Lovas Program egy fontos része is. Mindazon gazdasági hatások mellett, amikről már szó volt, itt van még egy fontos tényező, amit figyelembe kell vennünk: ha a lóversenyfogadás, mint gazdasági üzletág meg tud erősödni, a lovas ágazatot, tehát úgy a ló-, mint a lovassportot, illetve a Nemzeti Lovas Program feladatait is finanszírozhatja.”

Kapcsolódó cikkek
Kommentek