Kaposváron folytatódik a fedettpályás versenysorozat

Dijugratas Illusztracio Fei900

A 2017-2018-as fedettpályás versenyévad immár a második felébe ért, a lovasoknak még öt lehetőségük lesz megszerezni minősülésüket a 18. alkalommal megrendezésre kerülő Fedeles Döntőre.

Az első magyar fedettpályás versenysorozat 2001-ben debütált, és évről-évre egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, így idén is kiélezett versenyre számíthatunk a döntőben.

A szezon következő megmérettetése január 26-án veszi kezdetét a Kaposvári Lovasakadémia rendezésében, utána a Nemzeti Lovarda veszi át a stafétát, majd következik Kecskemét és Hortobágy. Egyhetes pihenő után ismét Budapesten folytatódik a sorozat, az év utolsó minősítőjével.

A versenyévad pedig a négynapos Fedettpályás Döntővel fog zárulni március 15-18. között, melynek házigazdája szintén a felújított Nemzeti Lovarda lesz.

Ha nem tudsz kilátogatni valamelyik versenyre, akkor sincs okod csüggedni, ugyanis a szezon összes minősítőjét és a döntőt is élőben közvetíti a RiderLine, így otthonról is szoríthatsz kedvenc lovasodnak.

Írta: Szalontai Virág

Fotó: FEI

A legfrissebb lovas hírek a Riderline-tól:

Kommentek