Silver Frost a legdrágább angol telivér mén lesz Magyarországon

Silverfrost Kiemelt

Franciaországból heteken belül Dióspusztára, az angolt telivér ménesbe érkezik Silver Frost, a tavalyi Derby-nyerő Eminens apja, aki eddigi ötéves méneskarrierje alatt Silverwave személyében Group 1-nyerőt is adott már.

Régen sikerült olyan kaliberű fedezőmént felállítani Magyarországon, mint Silver Frost, hiszen a még elég fiatalnak számító, 2006-os születésű mén nemcsak kiváló versenykarriert, hanem jó néhány sikeres utódot is magáénak mondhat.

A gyönyörű szürke mén az elmúlt három évben hívta fel magára a magyar futtatók és tenyésztők figyelmét. Mágnás nevű fia kétévesen, 2016-ban megnyerte a Kétévesek Kritériumát apai féltestvére, Eminens előtt. Mágnás ezután háromévesen a Nemzeti Díjban, majd pedig az Alagi Díjban remekelt, így első számú esélyesként várta a 2017-es Magyar Derby-t. Végül annak ellenére, hogy egyértelműen évjárata legjobb lovának számított, mégsem nyert Derby-t, mert sérülés miatt nem tudott starthoz állni. Szerencsére azonban a Magyar St. Legerben visszatért és ismét biztos győzelmet aratott. Eközben a Magyar Derby-ben az addigi „örök második” féltestvér, Eminens aratta le a babérokat és írta be magát a lóverseny-történelembe. Rajtuk kívül még három másik Silver Frost ivadék került magyar tréningbe, azonban ők nem bizonyultak ilyen jónak.

Itt látható a mén bemutatkozása 2016-ból:

Klasszikus versenyek győztese

Silver Frost tenyészkarrierje előtt a versenypályán is nagy sikereket aratott, amiben származása alapján bízhatott is a tenyésztője, a világ egyik jelentős tenyésztő és futtató vállalkozása, a Lady O’Reilly nevével fémjelzett Écurie Skymarc Farm.

A Highest Honor (a Magyar Derby-t is nyert King’s Honor apja) apaságú Verglastól és az Anabaa-tól származó anyától, Hidden Silvertől született csikó francia szülei ellenére Írországban látta meg a napvilágot. A származása miatt azonban a francia Arqana 2007-es, augusztusi árverésén, Deauville-ben vezették fel másfélévesen, ahol 95 ezer euróért vásárolta meg John Dawson Cotton. Az angol futtató a lovat Franciaországba adta tréningbe Yves de Nicolay-hoz.

Silver Frost két- és négyéves kora között 16 alkalommal állt starthoz. A legnagyobb sikereit középtávon érte el, a legfontosabb győzelmének pedig háromévesen a Prix d’Essai des Poulains-ben (a magyar Nemzeti Díj francia megfelelője) számít, ahol a későbbi Derby-t (Prix du Jockey Club) nyert Le Havre-ot verte. Emellett kétévesen is kimagasló formában versenyzett és két Group 3-as győzelmet szerzett, illetve harmadikként ért célba Group 1-es szinten is. Négyévesen már nem bizonyult ennyire eredményesnek, egy Group 3-as helyezésig jutott. A legjobb futásaikor a nálunk is jól ismert Christophe Soumillon lovagolta.

Így nyerte a legnagyobb versenyét:

Jól indult tenyészkarrier

Fedezőménként 2011-ben a normandiai Haras de la Hetraie ménesben állították fel, így első ivadékai 2014-ben kerültek pályára. Az elmúlt négy év alatt tíz black type (Group és Listed versenyek 1-3 helyezettjei) utódot adott, akik közül az idén hatéves (és kivételesen nem szürke, hanem pej) Silverwave bizonyult a legjobbnak. Pascal Bary egykori idomítottja Group 1 szinten is győzni tudott, amikor megnyerte a Grand Prix de Saint-Cloud-t, illetve emellett még két Group 2 és egy Group 3 győzelmet is a magáénak tudhat. A francia ménesben számos ugrólovat is tenyésztettek, így Silver Frostot abban a szakágban is kipróbálták és néhány jó csikója ott is született, ennek ellenére a legkeresettebb francia mének közé a hatalmas versenyben nem sikerült bekerülnie.

Az utódainak eladásaira a francia Arqana árverésein lehet rákeresni.

Utódairól elmondható, hogy megfelelő anyától nemcsak gyors, hanem hosszabb távon is eredményes utódokat képes adni.

Fedeztetési díja részben az erős francia piacon a 2017-es 6000 euró után idénre már 3000 euróra mérséklődött. Magyarországon a 2019-es fedeztetési szezonban 450 ezer forint + áfáért fedez majd. Ezzel a legdrágább, nyilvánosan hozzáférhető angol telivér fedezőmén lesz Magyarországon.

Nagy kérdés, hogy a jelenlegi alacsony magyar versenydíjak mellett ezért az árért a Dióspusztai ménes saját kancái mellett hány magántulajdonos kancáját fedezni majd. Azt is kíváncsian várhatjuk még, hogy Silver Frost jövendőbeli csikói iránt mekkora érdeklődés mutatkozik a magyar, illetve a régiós piacon, valamint, hogy az itt felnevelt csikók hogyan állják meg majd a helyüket a Kincsem Parkban és Európa más pályáin.

Kép forrása és további információ: Bábolna Nemzeti Ménesbirtok

Kommentek