A díjlovasoknál és a díjugratóknál is megkezdődött a Talent-szezon

Talent2019 20 1

A 2019-2020-as szezont a díjugratók edzőtábora nyitotta meg november közepén tizennégy lovas részvételével a Nemzeti Lovardában.

A vezető edző az elmúlt évekhez hasonlóan idén is, John Ledingham ír szakember volt, akinek munkáját Janik Attila segítette. Az edzések menetét Stróbl Dorottya, a Talent Program felelős vezetője is figyelemmel kísérte.

A három edzésnap egymásra épülő, fokozatos nehézségi fokú lovaglástechnikai feladatok elé állította a lovasokat. John szerint a lovaglások színvonala évről évre fejlődik, és bár a kezdetek az újaknak mindig okoznak egy kis nehézséget, összességében elégedett volt a csapattal.

A lovaglás mellett a lovasok fizikális vizsgálatait is elvégezte Protzner Anna és segítő csapata. A mérések alapján funkcionális edzésterv készül a lovasok részére, illetve speciális bemelegítő torna vár rájuk a következő táborokban. A Talentesek csoportosan vettek részt sportpszichológia foglalkozáson, ahol Tolnai Nórával a célállítás, a motiváció témakörökön túl betekintést nyertek a mentál tréning és az imagináció alapjaiba.

Elméleti képzést Janik Attila és John Ledingham tartottak kiscsoportos videóelemzéssel egybekötve. A szokásos istálló gyakorlat mellett az állatorvosi vizsgálatra való felvezetést Nagy Vivi mutatta be a lovasoknak. Janik Valéria és Budainé Böröndi Kata csapatépítő játékokkal és gólyaavatással színezték az esti programokat.

A díjlovasok edzőtábora november utolsó hétvégéjén zajlott a pilisjászfalui Unikornis Lovardában Johan Rockx holland szakember és Pachl Péter vezetésével.

Forrás és fotó: Díjugrató Szakág, Talent Program

Kapcsolódó cikkek
Kommentek