Don’t Forget Galante és Messi nyerték a fiatal lovak fináléját

Szabogabor Tbolcsesz Hk

A Nemzeti Lovarda ad otthont a három fordulós Grand Prix sorozat második állomásának, ahol a szokásos gyermek, amatőr, U25 és felnőtt kategóriák mellett idén a fiatal lovak is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra.

A 6 éves lovak 125 centiméteres fináléjában húsz páros állt rajthoz, akik közül tízen tudták hiba nélkül teljesíteni az alappályát, így népes összevetésben dőlt el a helyezések sorsa. A fiatal lovak nem csak a stílusversenyek alatt szerepeltek remekül a hétvégén, hanem az összevetésben is, mivel a tíz részt vevő lóból kilencen produkáltak hibátlant az emelt magasságon is.

Közülük ifj. Máté István volt a leggyorsabb Don’t Forget Galante nyergében, Szombati Gábor másik lovával, Navada Van 'T Klavertje Vierrel pedig megszerezte a harmadik helyet is. Horváth Balázs és a Pataki Ménes lova, PM Baltimore végzett a második helyen. Negyedik lett Kovács Roland a Kis István tulajdonában álló I Have a Dream nyergében, megelőzve Mráz Tamást és Takács Csaba lovát, El Coloradot. Hatodik helyen pedig ifj. Gombos László végzett Vivant Boy-jal.

Mateistvan
Ifj. Máté István

A szombati nap első versenyszámában, az 5 éves lovak 115 centiméteres alappályáján viszont mindössze öt hibátlan lovaglás született. A Faluhelyi Ádám - Messi 4 páros magabiztos összevetéssel hozta el az első helyet. A ló tulajdonosa a Szikriga Kft. Hibátlanul lovagolt még Mráz Tamás is Erdélyi Lóránt lovával, El Contheroval, ezzel a második helyet megszerezve. A leggyorsabb négy hibapontos teljesítménnyel a harmadik lett Varga Balázs és Liliom V. A negyedik helyen Marton András végzett Crumble Boy nevű lovával, megelőzve az egykori ménkörung championt, Aranykapu Qualytanot Andirkó Benjáminnal a nyergében. Az alappályán négy hibapontot vétve hatodik helyen végzett Jármy Tibor és Róza.

Faluhelyiadam Messi4
Faluhelyi Ádám és Messi 4

A felnőtt GP 145 centiméteres kvalifikációs versenyszámában ifj. Szabó Gábor kettős győzelmet aratott Timpex Bölcsész és Lord Classic nevű lovaival, megelőzve a harmadik helyen végző Vándor Zsófiát Quintusszal. A két versenyző nagy reményekkel várhatja a vasárnapi döntőt, hiszen már a pénteki 140 centiméteres versenyszámban is bezsebelték az első két helyet.

Szabogabor Timpexbolcsesz
ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu

Kommentek