Ismét négy napon át zajlott a díjugrató verseny a Nemzeti Lovardában

Konecsniboglarka Goyanl1200

A szezon utolsó kiemelt fedeles versenye zajlott csütörtöktől vasárnapig Budapesten, a Nemzeti Lovardában. A lovasoknak ez volt az utolsó esélyük a minősülésre, így szép számmal álltak rajthoz a döntőn versenyezni kívánó párosok. Több versenyszámban is százhoz közelített a résztvevők száma, pénteken a 125 centiméteres nyitott számban pedig meg is haladta ezt.

A verseny legmagasabb számaiban is komoly létszám gyűlt össze, átlagosan hatvanan álltak rajthoz 135 centméteren, ami a korábbi évekhez képest komoly növekedés. Mindkét nap ifj. Tóth László kettős győzelmével zárult Chaccari Z, Quantico, és Casino Royal Z nevű lovaival. Az legjobb három közé még ifj. Máté István tudott bejutni Sanghataval és a román színekben versenyző Cojocariu Costelus Lancorral.

Tothlaszlo Chaccariznl
ifj. Tóth László és Chaccari Z

A stíluspontok tekintetében is kiemelt volt a verseny, a 8 pont feletti teljesítmény nem mindig volt elég a díjszalaghoz. A 6 éves lovak között a legmagasabb pontszámot, 8,8 stíluspontot, Kovács Henri érte el Centinoval, a ló tulajdonosa Kovács Sándor. Az Airvent Lovasklub versenyzője, Horváth Balázs kétszer is 8,6 pontot lovagolt, amivel egy első és két második helyet tudott megszerezni. Cser Attila és a dr. Reményik Andrea tulajdonában álló Big Bang pedig 8,5 ponttal volt második, és a szombati nap győztese.

Kovacshenri Centinonl
Kovács Henri és Centino

Az 5 éves lovak között is Kovács Henri érte el a legmagasabb pontszámot, mégpedig Czuczi István lovával, Gucci IC-vel, így a hétvége során egy első, egy második és egy harmadik helyet szerzett tulajdonosának a fiatal kanca. A hétvége eredményes párosa volt még Andirkó Benjámin és Aranykapu Qualitano is, akik pénteken a győztes pozíciót, vasárnap pedig egy második helyet tudtak megszerezni. Szentirmai Péter is kétszer volt dobogós Zodoma Károly lovával, Lagretta HB-vel. Bujtor Roland pedig pénteken tudott győzni Kovács Beáta lovával, Cartoon Heroval.

Andirkobenjamin Aranykapuqualytanonl
Andirkó Benjámin és Aranykapu Qualitano

Az ifjúsági korosztályban mindkét nap 8,6 stíluspont járt a győztesnek, pénteken Szuhai Gyula tanítványa, Kisgergely Kata, szombaton pedig az Ameko Lovasklub versenyzője, Gulyás Dominik volt a legjobb.

A legnagyobb csata talán ezúttal is az amatőrök között folyt, gyorsabbnál gyorsabb lovaglásokat bemutatva vették át egymástól a vezetést a lovasok. A Prosper Lovasklub versenyzője, Konecsni Boglárka (a borítóképen) ezúttal is kiválóan lovagolt, így egyik nap első, másik nap pedig a harmadik helyen végzett a népes mezőnyben, csapattársa, Baumann Bori pedig második lett. A Szikszai Military SE versenyzői is igen eredményesek voltak, a pénteki nap győztese, Balla Nikolett, és a szombati második, Szemerei Vivien is őket erősítette. Az első háromba még Jajecnik Tamás tudott bekerüli Santiagoval.

Fotó: Tokodi Tícia, Tic Photo

Kapcsolódó cikk
Kommentek