Kancasiker Pozsonyban

Starohajske Kriterium

A magyar Golden Sea szerezte meg a győzelmet a 15.000 eurós pozsonyi nagy kancaversenyben.

A május elején Nemzeti Díjat nyert Golden Sea a szlovák fővárosban is megcsillogtatta a tudását. Éppen abban a versenyben, a Ceny Arvy-ban győzött, ahol eddig a legkevesebb babér termett a magyar lovaknak. Ráadásul a futamban a második helyen is magyar telivér ért célba Crushing Power révén. Ilyenre eddig még nem akadt példa.

Csakis különleges kanca lehet az, amelyik a Nemzeti Díjban képes a hároméves évjárat legjobb ménjeit megelőzni, méghozzá nyolc hosszal. Golden Sea menedzsmentje ezek után a június 30-i Magyar Derbyt jelölte meg a ló egyik legfontosabb idei céljaként. A Nemzeti Díj után viszont nem a szokásos, Kincsem Parkban kiírt Alagi Díjban állították starthoz, hanem Pozsonyban, a kizárólag hároméves kancák számára kiírt, 1800 méteres Ceny Arvy-ban. Ennek több oka is lehetett. Egyrészt minden lóversenyben jártas szakember és rajongó pontosan ismeri a mondást, miszerint az a ló, amelyik megnyeri az Alagi Díjat, nem nyer Derby-t. A prózaiabb okok közé pedig az tartozhatott, hogy ott “csak” kancákkal kellett összemérnie a tudását, illetve, hogy a Cena Arvy összdíjazása 15.000 euró (4,8 millió forint), míg az Alagi Díjé mindössze 3 millió forint.

Június első vasárnapján így a pozsonyi Turf Gála első nagyversenyében, a Ceny Arvy-ban Golden Sea mellett még három magyar kanca – Crushing Power, Sagana és Enaaya – állt starthoz a kilenclovas mezőnyben. A start után Crushing Power szokása szerint diktálta a tempót. Az ír tenyésztésű Golden Sea a gyors, 1600 méter kerületű pályán (a Kincsem Park gyeppályája 2000 méter) már a befutóegyenes előtt az élre állt, majd tovább gyorsított és biztosan, három hosszal nyert Stanislav Georgievvel a nyergében, aki a ló trénere is egyben. A második hely az Álmodó Istálló Crushing Powerjének jutott, akit a helyiek Palmerája követett a harmadik magyar, Sagana előtt. Enaaya utolsóként érkezett célba.

Golden Sea győzelme nemcsak a bolgár tulajdonosok, valamint az idén trénerkedni kezdett Stanislav Georgiev számára jelentett hatalmas eredményt, hanem a teljes magyar lóversenysportnak is. Az 1992-ben alapított versenyt ugyanis eddig egyetlen egyszer, 24 évvel ezelőtt, 1995-ben tudta magyar tréningben álló telivér, Assol megnyerni. Helyezéseket már több jó magyar kanca is szerzett, így többek között a sokszoros nagydíjnyerő Quissisana, Letty, National Flirt, Halnora vagy a nyitóversenyen Gepárd. Idén pedig az, hogy a győzelmen kívül a dobogó második fokára is magyar tréningben, azaz Maronka Gábornál álló telivér állhatott fel, olyan eredmény, amelyre eddig még nem akadt példa.

Golden Sea csapata
Golden Sea és csapata a Kincsem Parkban

Ezzel azonban véget is ért a magyar telivérek sikereinek listája a 41. Turf Galán. A következő futamban, a négyéves és idősebb korosztálynak kiírt, szintén 1800 méteres és 15.000 euró összdíjazású Cena Scottish Riflában a tavaly Hazafi Díjat és Gróf Széchenyi István Emlékversenyt nyert Medyna a szoros befutóban utolsóként ért célba, miközben cseh győzelem született, a francia tenyésztésű Wireless-nek köszönhetően.

A magyar Alagi Díjnak megfelelő, 15.000 eurós, 2000 méteres Starohájske Kritériumban a 12 hároméves között Red Treasure, a Gróf Erdődy Rudolf Emlékverseny idei győztese képviselte a magyar színeket. A ló azonban az energiáinak nagy részét már a verseny elején elhasználta a zsokéval folytatott küzdelemben, így a finisre Red Treasure már elfáradt és csak hetedikként ért célba. Eközben Jaroslav Línek fantasztikus származású, Zoffani apaságú Ryony-ja magabiztosan nyerte a versenyt.

Az 25.000 euró (8 millió forint) összedíjazású 1200 méteres nagy sprintversenyben Morita Menanite-nek drukkolhatott a magyar szurkolótábor, de a kanca sajnos szintén az utolsó helyen ért csak célba. Igaz, a befutó ezúttal is szorosan alakult. Az elsőség a Schottish Riflában is győztes trénerhez, a cseh Vaclav Lukához és Beau Massagot-hoz került.

A nap legnagyobb presztízsű versenyében, 2400 méteres Szlovák Nagydíjban a 13 induló között három magyar telivér – Wasmy, Köln, és Contesse – állt starthoz a 25.000 eurónyi díjért. Itt újra a cseh Vaclav Luka idomár, ismételten francia tenyésztésű lovához, Ventaronhoz került a kupa. A magyar lovaknak a 9., 10. és 12. hellyel kellett megelégedniük.

Fotó: Gabriella Vonczem Photography

Kommentek