Kedden két számban is győzött Szuhai Gyula

Szuhaigy Kkhalas2019 1200 Hk

Hat versenyszám zajlott kedden a kiskunhalasi Hirling József Lovasparkban a CSI** 42. Kiskunhalasi Nemzetközi Díjugrató Lovasversenyen. A nap főhőse Szuhai Gyula volt, aki két számot nyert és egy harmadik helyet is elért.

A keddi nap ismét a fiatal lovak versenyével indult. A 6-7 éves lovak 120 és 125 centiméteren versenyeztek, csak időre. A számot Kovács Roland nyerte (Rákóczi SE, Nagyecsed) Senora Monalisa nevű lovával, mögötte Szuhai Péter (Gyula Farm Miskolc LSC) Chilling Out-tal lett a második. A harmadik helyet a hétfőn második helyen befutó kiskunhalasi érdekeltségű páros, Fazekas István (Határőr Dózsa SE) Jennifer nyergében szerezte meg. A hétfői győztes, a szintén halasi lovas Füzér Gábor (Kiskunhalasi LTSE) ezúttal negyedik lett Lady Grétivel.

A VIP körben 110 centiméteres akadályok vártak a lovasokra, a számot időre rendezték. A 15 indulóból nyolc hibátlan lovaglás született. Kettős sikert ért el Kollár Péter, aki Freya nyergében nyert és a második helyen is a Krucsó LK lovasa végzett Centrummal. A bronzérmes – csakúgy mint az előző napon – Hegedűs Adél Dóra (Prosper LK) lett Timpex Gondolával.

A Kis Kört 125 centiméteren tartották meg és kétfázisos elbírálású volt. A húsz indulóból Piroska Zoltán nyert Íziszszel, a második helyre Szotyori Nagy Kristóf jött be Timpex Hollyday-jel, a harmadik helyen Zárug Gyula és Genius végeztek. Csak az időkülönbség döntött a hibátlan lovaglások között.

A nap legnehezebb száma, a Nagy Kör ismét 140 centiméteren került megrendezésre kétfázisban és csak időre. Szuhai Gyula győzött, aki a második fázisban egyedüliként ment hibátlant Perthy Jackson nevű lovával. A Gyula Farm Miskolc LSC lovasa győzelmének értékét tovább növeli, hogy sötét pej ménje, Perthy Jackson fiatal ló, mindössze hét esztendős. Mögöttük az ötszörös magyar bajnok Horváth Balázs végzett PM Quintera nevű lován. A hétfői győztes ifj. Szabó Gábor ezúttal harmadik lett egy másik lovával Lord Classic-kal.

A 25 év alatti fiatal lovasok versenye a 130 centiméteres pályán, amit csak időre rendeztek, már esős időben zajlott. A hétfői győztes Mészáros Marcell Comedy Starral duplázott és ismét az első helyért vehette át a díjat. A második helyet Jármy Tibor szerezte meg Cessna nevű lován, míg a bronzérmes helyen Rádiháza Hont nyergében Kovács Roland végzett.

A nap utolsó számában Szuhai Gyula ismét megmutatta, hogy jó formában van ő és lovai is. A Gyula Farm sportolója a Közép Kör 130 centiméteres pályáján, a győztes körben hibátlanul ment Casallo-val, kellően gyorsan ahhoz, hogy nyerjenek. Clariton nevű hétéves pej ménjével is tempósan és hibátlanul teljesített Szuhai, de kicsit lassabban haladtak, vele harmadik lett, mert az Airventes Babó Szilvia PM Stanforddal bő fél másodperccel gyorsabb volt.

Tovább az eredménylistákra >>

A verseny szerdán a döntőkkel folytatódik, benne a Kiskunhalas Nagydíjáért folyó Grand Prix-vel 145 centiméteren. A nagy érdeklődésre számot tartó kitartásos magasugratáson előreláthatólag négy induló lesz. Bemutatkoznak be a Kiskunhalasi Lovasbandérium lovasai, lovastornászai zenés műsorukkal. A Nemzeti Lovasszínház június 8-i, Honfoglalás című előadásának közel félórás promóciója 15 órától várható.

Forrás: CSIKiskunhalas.hu, szöveg: Kovács Iván
Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek