3,5 nap alatt több mint 1000 start a Nemzeti Lovardában

01Marias Medáll

Pontosan egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a versenyezni vágyó lovasok előtt a felújított Nemzeti Lovarda. Akkor is nagy érdeklődés mellett került megrendezésre az első díjugrató verseny 2017 novemberében, és ez azóta sem változott. A legnagyobb létszámú versenyek egész évben itt kerültek lebonyolításra, a most hétvégi Kiemelt Fedeles Verseny során is több mint ezer startot bonyolítottak az eredetileg három naposra tervezett, de végül három és fél naposra bővített díjugrató maratonon. Ez is azt bizonyítja, hogy a lovasok előszeretettel választják felkészülésükhöz a budapesti helyszínt mind fedettpályán, mint szabadtéren.

Az első három nap változatos végeredményt hozott az akár nyolcvan startot számláló versenyszámokban.

Az 5 éves kategória pénteki napjának legjobbja, 8,4 stílusponttal a Hortobágyi Mátai Ménes által tenyésztett Királylány volt Szladek Mátéval a nyergében. Őt követte a Füzér Gábor által lovagolt TBÁ Cantona. Harmadik helyen pedig Zárug Gyula végzett a Suki László tulajdonában álló Jimtownnal.

01 Szladek Kiralylany
Szladek Máté és Királylány

Szombaton a Tibor József által tenyészett szürke mén, Origami TT vihette haza az első helyezettnek járó plakettet Füzér Flórával. Második helyen végzett Faluhelyi Ádám és a Szikriga Kft. tulajdonában álló Messi 4. Harmadik pedig Horváth Béla Bence és Szedervölgyi Cedric lettek.

A 6 évesek között mindkét napon dr. Reményik Andrea lova, Big Bang győzedelmeskedett Cser Attilával a nyergében. Pénteken a második helyen Csordás Klaudia és Colibri, szombaton pedig Kiss Lizanna és Collins végeztek. Minkét nap bronzérmes párosa pedig Jojoba és Szladek Máté.

01Cser Attila Big Bang
Cser Attila és Big Bang

Az amatőrök között a legeredményesebb a Prosper Lovasklub színeiben versenyző Konecsni Boglárka volt, aki pénteken a második, szombaton pedig az első helyet tudta megszerezni. Mindkét napon a harmadik helyen végzett Turóczi Laura és Rhagya Des Aucels. A képzeletbeli dobogóra még Varga Ábel és Chaccinue, illetve Varnyú Lilla és Popey állhattak fel.

01Konecsni Goya
Konecsni Boglárka és Goya

Az ifjúsági lovasok stílusversenyében a legmagasabb pontszámot Viasz Hanna érte el Caviarral, őt követte Kisgergely Kata Csenge Ciceróval, és Ferencz Dalma Cher M nyergében.

A fiatal lovasok versenyének pénteki győztese Szilágyi Sándor Márk volt, megelőzve a szombati győztes Máris Sárát (a borítóképen). Szombaton a második helyezettnek járó plakettet Bognár Dóra vihette haza Pianoval. Harmadik helyen pedig Rózsa Gitta és Kovács Roland végeztek.

Az első két nap legmagasabb versenyszámában, a pénteki 130 és a szombati 135 centiméteres megmérettetésben is Horváth Balázs volt a leggyorsabb a Pataki Ménes fiatal kancájával PM Quiterával. Mindkét napon az első háromban végzett még Faluhelyi Ádám is Filigra 2-vel. Dobogós helyet tudott még szerezni ifj. Máté István Casus Bibendivel, illetve ifj. Szabó Gábor és Lord Classic.

01Horvath Pm Quintera

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu

Kommentek