Megtörtént a Nemzeti Vágta előfutamainak ünnepélyes sorsolása

Nemzetivagta illusztacio og

A Hadtörténeti Múzeum Márványtermében ünnepélyes keretek között megtörtént a Nemzeti Vágta előfutamainak sorsolása. Ezzel hivatalosan is megkezdődött a felkészülés utolsó időszaka és a visszaszámlálás, hiszen kevesebb mint egy hónap múlva a Hősök terén kiderül, mely település lovasa nyeri idén a Nemzeti Vágtát.

Idén 12. alkalommal ad otthont a budapesti Hősök tere a Nemzeti Vágta döntő futamának. A Városligetben zajló munkálatok miatt a rendezvény a megszokotthoz képest később, október 19-20. között kerül megrendezésre.

A döntőbe 72 település lovasai jutottak be, egy-egy futamban pedig hat lovas vehet részt, így 12 előfutamból juthatnak majd a középfutamokba a települések lovasai. Az egyes előfutamokban résztvevő települések sorsolására a Hadtörténeti Múzeum Márványtermében került sor. Az eseményen részt vett többek között Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke, Dallos Gyula, a lovassport örökös magyar bajnoka, a lovaságazat miniszeri biztosa, Száraz György, a Magyar Lovaregylet elnöke, Pataki Balázs lótenyésztő, Prutkay Zoltán, Váczi Ernő, Babochay György és Kaszás Géza is.

  1. futam: Porva, Lendva, Csemő, Decs, Csetény, Petesháza
  2. futam: Kartal, Cegléd, Újfehértó, Gyömrő, Karancslapujtő, Adorján
  3. futam: Hatvan, Nagyszakácsi, Tiszafüred, Kovászna, Baja, Alistár
  4. futam: Gyenesdiás, Szentlőrinc, Heves, Alsópáhok, Csót, Újcsanálos
  5. futam: Bábolna, Kaposvár, Temerin, Dunaszerdahely, Nyárasd, Dobronak
  6. futam: Dunakeszi, Sarkad, Bácsfeketehegy, Tapolca, Látrány, Belegrád
  7. futam: Mád, Kézdialmás, Zirc, Perbál, Keszthely, Őcsény
  8. futam: Besenyőtelek, Domonyvölgy, Szabadkígyós, Debrecen, Sepsiszentgyörgy, Kecskemét
  9. futam: Biharugra, Farkaslaka, Szentkirály, Balatonföldvár, Helvécia, Kővágószőlős
  10. futam: Oromhegyes, Előpatak, Vonyarcvashegy, Szabadka, Izsák, Szabadszállás
  11. futam: Érd, Szilvásvárad, Nyírbogdány, Füzérradvány, Székelykeresztúr, Kunadacs
  12. futam: Szuhakálló, Topolya, Hortobágy, Tallós, Mezőhegyes, Zsitkóc

Mint Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta elővágta és nevezési igazgatója elmondta, az idei év nagy kérdése az, hogy Temerinnek vajon sikerül-e ismét nyernie. Az elmúlt 11 év tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy könnyebb megnyerni a Nemzeti Vágtát, mint megvédeni a győzelmet. Bendes Csaba mellett Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója is kiemelte, hogy az októberi időpont miatt külön figyelmet érdemel idén a lovak formaidőzítése.

A Hősök terén kialakított versenypályán a futamok között természetesen idén is lesz kocsitoló, díjugrató és fogathajtó verseny, továbbá huszár és honfoglaló lovas hagyományőrző egyesületek, csikósok, trükklovasok, szabadidomítók produkciói szórakoztatják a közönséget, és a hortobágyi ménes lovai is láthatóak lesznek majd. Az Andrássy úti Vágta Korzón az induló települések mutatkoznak be.

A korábbi évekhez hasonlóan 2019-ben is egy kiemelkedő történelmi személyiség előtt tisztelegnek a Nemzeti Vágta szervezői: Kazinczy Lajos, a 15. aradi vértanú előtt róják le tiszteletüket. A fiatal ezredes részt vett a pákozdi csatában, a tavaszi hadjáratban Klapka György dandárparancsnoka volt. Az 1849. április 19-i nagysallói győztes ütközetben tanúsított helytállásáért megkapta a Magyar Katonai Érdemrendet. A komáromi vár mozgóőrségének parancsnoka lett, végül a hétezer fős észak-erdélyi hadtest vezéreként tette le a fegyvert Zsibónál az orosz Grotenhjelm tábornok előtt. Kazinczy Ferenc író honvédezredes fiát 29 évesen, 1849. október 25-én végezték ki Aradon.

Borítókép: Nemzeti Vágta

Kapcsolódó cikk
Kommentek