Mezőhegyes megújul

Mezohegyes 1200

Bemutatták és társadalmi vitára bocsátják a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság felújításának terveit.

Katona András, a DAW Építész Stúdió vezető építésze január 22-én mutatta be a Ménesbirtok központjának átfogó fejlesztési javaslatát Lázár János kormánybiztosnak és Pap István Tibor vezérigazgatónak. A cég mezőhegyesi munkája a Ménesbirtok arculati kézikönyvének elkészítésével kezdődött 2017-ben, majd a Hotel Nonius rekonstrukciójának terveivel folytatódott. 2018 októbere óta egy tizenöt fős csapat dolgozott a Birtok központjának tervein, amely 14,5 hektár területen valósulhat meg a következő három évben.

A koncepció tizenöt épületre terjed ki, négy teljesen új épület megépítését tartalmazza. Az új épületek között szerepel a Ménesbirtok iskolájának sportcsarnoka, a Városi Uszoda, a Parancsnokságot az Északi kaszárnyával (Hotel Noniussal) összekötő új rendezvényközpont, valamint egy új fedeles lovarda. A tervezés során az épített örökség iránti feltétlen tisztelet mellett a funkcionalitás és a 21. század igényeinek való megfelelés voltak ez elsődleges szempontok, illetve az, hogy a modern épületek harmonikusan, nem hivalkodóan illeszkedjenek mind a műemléki, mind a természeti környezethez.

Lázár János kiemelte, hogy a Ménesbirtok társadalmi szerepvállalásának egyik legfontosabb eleme az iskola fenntartása és fejlesztése, ezért az első ütemben az iskolához kapcsolódó beruházások valósulnak meg 2019 és 2020 évek során. Megújul a Ménesbirtok iskolájának központi épülete, a volt Főállatorvosi villa (a Tanügyi épület), a tanműhelyek, a kollégiumra pedig férőhelybővítés és energetikai korszerűsítés vár. A főépület déli részén átjáró nyílik a központi ménesudvarba; a projekt fontos eleme a parkosítás. A fejlesztés legnagyobb volumenű része az új sportcsarnok megépítése a lebontásra ítélt régi tanműhelyek helyén, illetve az intézmény székhelyének északkeleti részén (a lőtér helyén) a Városi Uszoda megépítése.

A Hangai Postakocsi-állomás és Fogadóba költöznek a Ménesbirtok irodái, a földszinten interaktív látogatóközpont, kávézó és ajándékbolt várja majd a vendégeket.

Az építkezések még az idén elkezdődhetnek.

Lázár János kormánybiztos és Pap István Tibor vezérigazgató a terveket szeretnék társadalmi vitára bocsátani. A tervekkel kapcsolatos véleményeket, építő kritikát az info@menesbirtok.hu e-mail címre, vagy a Ménesbirtok Facebook-oldalára várják.

Forrás: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság

Kommentek