Szabadidőlovasok a Nemzeti Lovardában

Szabadidolovas Nlnap Og

Május 17-en a szabadidőlovasoké volt a Nemzeti Lovarda. A Szabadidőlovas Szakág szakmai napján ingyenesen vehettek részt elméleti előadásokon, futószáras, díjlovagló és díjugrató edzéseken a szabadidőlovasok.

Úttörő kezdeményezés bontakozott ki a Nemzeti Lovardában május 17- én. A Szabadidős Szakág terveihez híven újabb lehetőséget biztosított a lovasok számára, hogy bővítsék tudásukat.

A szabadidőlovasok a téli hónapokban már több alkalommal vehettek részt előadásokon a Nemzeti Lovarda Tudásközpontjában, de ezúttal első ízben vehették birtokba a lovaspályákat is. 10 futószáras lovas, 10 díjlovas és 10 ugrólovas – mind regisztrált szabadidőlovasok – vehetett részt a rendezvényen lovasként. A szakmai napon való részvétel díjmentes volt.

A lovasok pontos időbeosztás szerint követték egymást tudásszint és korosztály szerinti csoportokba sorolva. A reggeli órákban a megnyitót követően Szokola Csaba tartott edzést a díjlovasoknak, közben Gömbös Endre megkezdte elméleti előadását a Tudásközpontban. A program Lázár Vilmos, a Magyar Lovasszövetség elnökének ünnepi köszöntőjével folytatódott. Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovas Szövetség alelnöke, a Díjugrató Szakág elnöke a díjugratás alapjairól és a hazai versenyszabályzatról tartott előadást.

Szabadidolovas Szotyori
Szotyori Nagy Kristóf tart előadást a díjugratás alapjairól és a hazai versenyszabályzatról

Mindeközben a fedeles lovardában zajlott a futószáras ülésjavítás, melynek során lovasok és oktatóik is sok hasznos gyakorlati információt szerezhettek az ülésjavító feladatokról és futószárazási technikákról. Gömbös Endre türelemmel, alapossággal és humorral tartotta magán a több, mint 50 résztvevő figyelmét.

A díjlovagló négyszögben szünet nélkül folytatódtak az edzések, melyek során a különböző képzettségű lovak és lovasok egyéni nehézségeikre is választ kaptak Szokola Csabától. A díjlovas edzések után az ugrólovasoké volt a pálya, akik 2-3 fős csoportokban próbálhatták ki magukat Bazsó Gergely irányításával. Az edzők jelenlétében zajlott a közös bemelegítés, ismerkedés, majd a pályalovaglás a lovak és lovasok képzettségnek megfelelő szinten. Az edzők az edzés alkalmával végig a pályán tartózkodhattak, így konzultálhattak az edzésvezetővel. A díjugrató edzéssel egy időben Szokola Csaba kezdett bele előadásába a Tudásközpontban.

Szabadidolovas 2
Díjlovas edzés Szokola Csabával

Az előadások egész nap teltházzal zajlottak, a lovasok mellett az edzők is szívesen maradtak tanítványaik mellett.

„Bízunk benne, hogy a szabadidőlovas társadalom hasonlóan a Nemzeti Lovardában megjelent maroknyi csapathoz ezen a színvonalon szerepel majd minden megmérettetésen, illetve szakmai megmozduláson. Örömmel állapította meg a szervezőgárda, hogy igenis van igény a szakmai fejlődésre, a csiszolódásra és nagyon fontos, hogy nem pusztán abban az esetben, ha versenyezni szeretnénk. A legfontosabb, hogy lovunk jobban érezze magát alattunk és mi örömmel látogassuk meg minden nap. Hajrá szabadidőlovasok!”

Szöveg és fotó: Csilló Rita

Kapcsolódó cikkek
Kommentek