Véget ért a reining bizonytalan helyzete a FEI szakágai között

Cade Mc Cutcheon WEG2018

A reining lovaglás jövője bizonytalan volt az utóbbi időszakban, hiszen a FEI 2018-as közgyűlésén megszavazta a Nemzetközi Reining Lovas Szövetséggel (NRHA) kötött megállapodás felmondását, ezzel törölve a szakágat az FEI tagok sorából. Ez nagy érvágás lett volna a western sportnak, hiszen így sincs túl magas ázsiója a klasszikus lovas szakágak között, ráadásul elúszott volna az a törekvés is, hogy felvételt nyerjenek az olimpiai sportágak közé, amire a szakág az egész sport jövőjét kívánta alapozni. De az idei közgyűlésen a két szervezet új megállapodást kötött a korábbi év döntését figyelmen kívül hagyva, hogy biztosítsa a sport folytonos jelenlétét a nemzetközi porondon.

Ez lehetőséget ad a reiningnek, hogy megtartsa helyét a nemzetközileg hivatalosan elismert lovas szakágak mellett.

Az NRHA pozitívan nyilatkozott a FEI-vel kötött új megállapodásról: várakozással tekintenek a szakág növekedésére a FEI keretein belül. "Nagyon büszkék vagyunk munkacsoportunkra, amely szorgalmasan együttműködött a FEI tisztviselőivel, hogy működőképes megállapodásra jussunk. Bár az egyes szervezeteknek eltérő elképzeléseik vannak, képesek voltunk megtalálni a konszenzust és megállapodni, hogy közös úton haladunk tovább.” - mondta Mike Hancock, az NRHA elnöke. „Ez a megállapodás megőrzi az elmúlt két évtizedben elért haladást, lehetőséget biztosít közös versenyek kidolgozására és védi mindkét szervezet örökségét!”

A négyéves megállapodás kevés részletét adták eddig közzé, ám egy, a FEI tagjai számára tartott prezentációban kiemelték legfontosabb pontjait:

  • A ló jólétének, a doppingellenes és az etikai alapelvek következetes elismerése
  • Felelősségvállalás a sportolók és a FEI tisztségviselőinek oktatásáért
  • A csillagos besorolási rendszer felülvizsgálata és módosítása
  • Az 1* és 2* versenyzők számának növelése
  • Új versenyformátumok létrehozása
  • A reining meghonosítása újabb országokban
  • FEI Reining Nemzetek Díja® (1*, 2* és Ifjúsági kategória) bevezetése 2020-ban
  • Az 1* és 2* kategóriájú versenyzők rangsorolási rendszerének létrehozása 2020 végére

Az NRHA kijelentette, hogy a megállapodás részleteit és annak NRHA-tagságra gyakorolt lehetséges hatásait a közeljövőben nyilvánosságra hozzák, amint a végrehajtási tervek kidolgozásra kerülnek. A FEI tisztviselői a közgyűlés során elmondták, hogy az új szerződés aláírását követően azt tervezik, kapcsolatba lépnek az AQHA-val, amely jelenleg nem rendelkezik megállapodással a Nemzetközi Lovas Szövetséggel.

Forrás: Quarter Horse News
A borítókép illusztráció, a 2018-as Lovas Világjátékokon készült. Fotó: FEI / Liz Gregg

Kapcsolódó cikk
Kommentek