Visszavonul a legendás díjugrató olimpikon, Ian Millar

Ianmillar Dixon2018 Fei

Közel öt évtizednyi sikeres szereplés után után visszavonul a nemzetközi versenyzéstől a kanadai lovaslegenda, a 72 éves Ian Millar.

Ian Millar Halifaxban született és 10 éves korában kezdett lovagolni Albertában. 1971-ben, 24 évesen lovagolt először Nemzetek Díját. 1972 és 2012 között összesen 10 olimpián képviselte hazáját – ez olyan rekord, amit más sportágak versenyzőinek sem sikerült még túlszárnyalniuk. On Style nyergében az ezüstérmes kanadai csapat tagja 2008-ban a pekingi olimpián. Hét alkalommal képviselte hazáját a Lovas Világjátékokon, tíz érmet szerzett a Pánamerikai Játékokon, köztük két egyéni és két csapat aranyat, szintén rekordot jelentő 12 alkalommal volt Kanada díjugrató bajnoka, és több mint 150 Grand Prix győzelmet jegyez. Háromszor győzött a Spruce Meadows-ban megrendezett híres CP International Grand Prix-n, csak itt több mint 3,5 millió dollárt nyert.

Legismertebb lova Big Ben volt, a páros két egymást követő évben is (1988-ban és 1989-ben) megnyerte a FEI Díjugrató Világkupát. A szabadtéri versenyeken is eredményesen szerepeltek, 1987-ben és 1991-ben megnyerték a Grand Prix-t Spruce Meadows-ban. 1994 után, 11 évnyi versenyzést követően Big Ben Millar ontariói birtokán töltötte jól megérdemelt nyugdíjas éveit.

"A legnagyobb megtiszteltetés pályafutásom során az volt, hogy számos alkalommal képviselhettem Kanadát" – vallja Millar, akit gyakran csak "Captain Canada" néven emlegetnek. Érdemeit hazájában 1986-ban magas rangú állami kitüntetéssel is elismerték, 1996-ban pedig a bekerült a kanadai sport hírességeinek csarnokába.

Ian Millar gyermekeivel együtt vezet egy sportistállót Ontarióban, a fő profiljuk a fiatal lovak és lovasok kiképzése. "Az elmúlt években egyre inkább a fiatal lovakkal és lovasokkal való munka felé fordultam, és szeretném bővíteni edzői tevékenységemet, hogy megoszthassam tudásomat és szenvedélyemet a következő generációval. ... Fantasztikus dolog érezni azt a kapcsolatot, ami kialakul ló és lovas között. De ezt a partneri kapcsolatot a megfelelő módon kell felépíteni: érzéssel, megértéssel, törődéssel" - vallja Millar, aki kereken száz lovat és számos neves lovast vezetett már be a nemzetközi sportéletbe.

Forrás: FEI, St-Georg.de

A borítóképen Ian Millar és Dixon, Longines FEI Nations Cup™ Ocala FL, 2018
Fotó: FEI/Shannon Brinkman

Kapcsolódó cikkek
Kommentek