64 fogat a mezőhegyesi megmérettetésen

Mezohegyes202007 og

Négy napon át hat kategóriában versenyeztek a fogatok Mezőhegyesen július első napjaiban. Szerdán az állatorvosi ellenőrzésen közel 200 lovat vezettek fel a versenyzők a bírálók előtt. Csütörtökön és pénteken a díjhajtás versenyszámokat teljesítették a versenyzők, szombaton a maratonhajtással folytatódott, vasárnap pedig az akadályhajtással zárult a program.

Az egyesfogathajtók 11 versenyzőt számláló mezőnyének legjobbja Meskóné Orosz Mária volt, a második helyet Demkó Zsolt szerezte meg, harmadikként Pál István Zoltán állhatott fel a dobogóra.

Ezúttal is a kettesfogatok mezőnye volt a legnépesebb, itt 31 versenyző állt rajthoz, hogy megméresse saját és lovai felkészültségét. A dobogó legfelső fokán Dani Marcell Balázsnak szólt a taps, ifj. Fekete György a második, dr. Tóth Andrea pedig a harmadik helyen zárta a mezőhegyesi viadalt.

Cseh győzelem született a négyesfogatok mezőnyében, ugyanis Radek Nesvacil kiváló maratonhajtása után az élre ugrott és a vasárnapi akadályhajtás során is megőrizte elsőségét. Dobrovitz József zárt a második helyen, a mezőhegyesi nóniuszokat hajtó Papp János pedig harmadik lett. A kategória legjobban várt versenyzőjének, Lázár Zoltánnak nem sikerült szerencsésen a visszatérés: a maratonpályán felborult fogata az egyik akadályban, a balesetben ő maga is megsérült.

A verseny legfiatalabb indulója a 13 éves Jámbor Blanka Ágnes volt, aki póni egyesfogatával összetettben 147,55 ponttal zárta a versenyt. Juhász Bertold (154,96) póni egyesfogattal, míg Juhász Péter (204,06) póni négyesfogatával versenyzett az ifjúsági kategóriában. A para egyesfogat kategória egyetlen résztvevője, Vajda Pálné a versenyt 165,79 ponttal zárta.

Forrás: Fogathajtó Szakág, Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság
Fotó: Vida-Szűcs István

Kapcsolódó cikk
Kommentek