A díjszalagok száma nem minden - üzenet a "láthatatlan" lovasoknak
Sokat hallani a lovas világ sztárjairól, lépten-nyomon olvashatsz a sikerhez vezető kalandos útjukról. De mi a helyzet a lovassport hétköznapi hőseivel? Azokkal, akik nap, mint nap küzdenek, hogy finanszírozni tudják ezt az igen drága sportot? Azokkal, akik minden nap keményen dolgoznak, anélkül hogy ezt bárki észrevenné? Ez a cikk most hozzájuk szól.
Lehet, hogy nincs sok díjszalagod, mert nem engedhetsz meg magadnak egy drága lovat vagy egy neves edzőt. Lehet, sosem állt módodban versenyezni. Lehet, hogy szüleid nem osztoznak a lovak iránti szenvedélyedben, így iskola mellett munkát vállalsz, hogy megteremtsd a lovagláshoz szükséges anyagiakat. Lehet, hogy két műszakban dolgozol, hogy fedezni tudd a bértartást, az állatorvosi és patkolási költségeket.
Néha úgy tűnik, hogy az ilyen lovasok észrevétlenek maradnak. Minden nap keményen dolgoznak, és folyamatosan alulmaradnak azokhoz képest, akiknek egyszerűen csak jobb lehetőségeik vannak.
Sokszor frusztráló lehet, hogy látszólag mindenki más halad a céljai felé, a te nagy lehetőséged pedig csak várat magára. De ne add fel! Eljön a te időd is. És akkor hálás leszel a nehéz napokért, mert rájössz, mennyit tanultál belőle. A sikeredet nem készen kaptad, hanem megdolgoztál érte. Ez megváltoztat, jobb emberré tesz.
Átérzem ezeket a problémákat, habár senki sem gondolná rólam, hogy bármelyiket is át kellett valaha élnem. A szüleim mindig támogattak, de amint közeledtem a felnőtté válás felé, a lovak is az én felelősségemmé kezdtek válni. Mivel otthon tartottuk a lovakat, így annak költségei sokáig nem terheltek, de amint tehettem, a fizetésemből gazdálkodtam ki a versenyzés és az edzőtáborok részvételi költségeit. Munka után jártam haza vidékre lovagolni, így volt, hogy este 9-10 felé végeztem az istállóban, majd reggel a nap első sugarai már lóháton értek, hogy időben visszaérjek Budapestre dolgozni. És bár én nem a lovaglást választottam hivatásomul, úgy választottam hivatást, hogy megfelelő anyagi hátteret és szabadságot nyújtson a lovagláshoz. Ezért tanultam világ életemben.
A sors fintora, hogy most már teljes egészében finanszírozni tudom szeretett hobbimat, viszont a munka egyre több időt elvesz lovaimtól, így a legnagyobb feladat, hogy megtaláljam az egyensúlyt a munka, a magánélet és a lovak körforgásban.
Viszont sosem fogom elfelejteni azokat az időket, amikor tudásra éhezve éjszakába nyúlóan elemeztem a versenyvideókat, amikor szakadó hóban, esőben is becsülettel lelovagoltam minden lovat, vagy amikor egy sérülésből lábadozva készültem egy fontos versenyre.
Szerintem a magunk módján mindannyian hősök vagyunk, mindegy, melyikünk nyakában csillog az érem. Ezért soha ne adjátok fel!
A The Chronicle of the Horse cikke alapján írta: Szalontai Virág
Kapcsolódó cikk
Kommentek