Magyar Balázs a gyermek díjugrató bajnok

Ob2020 OB0 2638

A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság harmadik napja az amatőr lovasok középdöntőjével vette kezdetét, lezajlott a gyermek kategória döntője, a záró versenyszám pedig az ifjúsági és fiatal lovas korosztály kétfordulós középdöntője volt.

A Némethy Bertalan Régió egyes csapata az amatőr bajnok

A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság harmadik napja az amatőr lovasok középdöntőjével vette kezdetét. A 125 centiméteres hibaidős versenyszámban negyvenhét lovas állt rajthoz, akik közül húszan tudták hiba nélkül teljesíteni a Karádi László által épített pályát. Közülük a leggyorsabb a többszörös dobogós Bozsóky Zsófia volt Charlotte nevű lovával. Második helyen végzett Csákányi Dorottya és Refrén F, harmadikon pedig Reisz Fanni Carynával.

Ob2020 bozsoky zsofia charlotte
Bozsóky Zsófia -Charlotte

Az elődöntő és a középdöntő eredményei alapján két csapat holtversenyben az első helyen végzett nyolc hibaponttal, ezért közöttük összevetés döntött. A bajnok a Némethy Bertalan Régió I-es csapata lett, Szikszai Lajos vezetésében. Tagjai Hegyi Panna, Nagy Rita, Fullér Katalin és Szemerei Vivien voltak.

Második lett az összevetés után Pest Megye III-as csapata, Mészáros Dóra, Régely Károly, Kiss Anett Natália és Szabó Virág összeállításban, vezetőjük Faluhelyi Ádám.

A dobogó harmadik fokára Pest Megye I-es csapatának tagjai állhattak fel Janik Attila vezetésében, név szerint Reisz Fanni, Mernyei-Bobok Eszter, Bozsóky Zsófia és Kádár Attila.

Az amatőr lovasok vasárnapi döntője izgalmasnak ígérkezik, mivel tíz lovas áll jelenleg hibapont nélkül, így szinte biztos, hogy a győztes kiléte az összevetés után fog kiderülni.

Amatorcsapat ob2020 2
Ob2020 amator2
Ob2020 amator

Magyar Balázs a gyermek bajnok

A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság gyermek kategóriájának döntőjébe tíz lovas kvalifikálta magát, akiknek két fordulóban kellett bizonyítaniuk 125 centiméteres magasságon. Közülük hárman is hiba nélkül tudták teljesíteni a bajnokság mind a négy pályáját, így Magyar Balázs, Kiss Maja és ifj. Szuhai Gyula vethettek össze a győzelemért.

Kormos János tanítványa, az elsőként induló Magyar Balázs magasra tette a lécet, hiszen gyönyörű hibátlan pályát mutatott be Aladin nevű lovával. Őt követte a gyermek GP győztes Kiss Maja, aki a rendkívül rutinos Quipara Z-et lovagolta. A páros az összevetésben hibázott, így most csak az ezüstérmet tudták megszerezni, megelőzve ifj. Szuhai Gyulát a mindössze hat éves Shiarado Sz nyergében. Negyedik lett Bacsa Rajmund Linzerrel, ötödik pedig Nagy András felkészítésében Szuhai Rodrigó, aki korengedménnyel lovagolhatott a gyermek bajnokságban, hiszen csupán 11 éves. Hatodik helyen végzett Szabó Noémi, hetediken Csizsárik Petra, nyolcadikon pedig Jancsó Janka.

Ob2020 magyar balazs aladin
Magyar Balázs - Aladin

A Máchánszky Gyula Régió kettes csapata az utánpótlás bajnok

A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság szombati napjának záró versenyszáma az ifjúsági és fiatal lovas korosztály kétfordulós középdöntője volt. A versenyszám érdekessége, hogy a vegyes összeállítású csapatok miatt a két korosztály ugyanazon a vonalvezetésen versenyzett, viszont eltérő magasságon. A pálya rendkívül nehéz volt, így csupán egy dupla hibátlan lovaglás született az ifjúsági kategóriában Janik Annának köszönhetően, aki ezzel átvette a vezetést az összesítésben Cash nevű lovával.

Ob2020 janik anna cash
Janik Anna - Cash

Bognár Dóra egy hibaponttal zárta a középdöntőt Calli Toppal, ami az összesített második helyet jelenti a párosnak. Harmadik helyen Tóth Balázs végzett, ezzel bejutva a legjobb öt közé a holnapi döntő előtt.

Az fiatal lovasok között ketten is hiba nélkül teljesítették mindkét fordulót, akik közül Szuhai Péter volt a gyorsabb, megelőzve Alasztics Alizt, így ők állnak jelenleg a lista élén.

Ob2020 szuhai tanja
Szuhai Péter - Tanja

Weinhardt Virág is verőhiba nélkül tudta teljesíteni a középdöntőt, viszont kapott egy hibapontot időbüntetésért, de ezzel együtt is nagy hajrában jelenleg a harmadik helyen áll.

A csapatbajnokságban kisebb fölénnyel vehette át a Füzér Gábor által vezetett Máchánszky Gyula Régió II-es csapata az aranyérmet. A csapat tagjai Weinhardt Virág, Füzér Zsófi, Kiss Lizanna és Dömse Tamás voltak.

Második helyen végzett az Alasztics Aliz, Gráf Edina Nikoletta, Búza Patrik Zoltán és Prikler Szilárd összeállítású Némethy Bertalan Régió II-es csapata Heibl Ágnes vezetésével. A bronzérem pedig a Janik Attila által összeállított Pest megye csapatához került, melynek tagjai Bodnár Dóra, Janik Anna, Kovács Roland és Budai Virág voltak.

Up csapat OB 2020 2
Ob2020 utanpotlas

Vasárnap rendezik 10:45-től az ifjúsági korosztály döntőjét, 13:00-tól a fiatal lovasok, 15:30-tól pedig a felnőttek szállhatnak harcba a bajnoki cím megszerzéséért.

A versenyt a Riderline weboldalán és Facebook oldalán is élőben közvetíti.

Fotó: Hajdu Krisztina, lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek