Vasárnap elstartol a Nemzeti Vágta idei első előfutama

Nemzeti Vagta sajtotajekoztato2020 2

Gyenesdiáson veszi kezdetét a Nemzeti Vágta előfutamainak sora, a döntő október 10-11-én lesz Budapesten, a Hősök terén.

A lovasok országszerte nyolc településen mérhetik össze tudásukat a Nemzeti Vágta előfutamain szeptember 26-ig. Idén két új helyszínen, Vácdukán és Orosházán is tartanak előfutamot, a Kishuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg - mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján a Nemzeti Lovardában.

A vasárnapi gyenesdiási megmérettetést követően augusztus 20-án Orosházán, 21-én Zircen, 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek előfutamot. Minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben, az elővágta rendezői pedig további két települést juttathatnak be. A négy határon túli - vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi - elővágta rendezői három-három települést küldhetnek a Hősök terére.

A Kishuszár Vágták előfutamairól az első és második helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabadkártyával kerülhetnek be - mondta el a versenyigazgató, hozzátéve: a verseny győztese 5 millió forint jutalomban részesül.

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke kiemelte: a szervezőkkel úgy készülnek, hogy megvalósulhat a Nemzeti Vágta budapesti döntője, de hogy közönséggel vagy anélkül, azt majd a hatóságokkal és az operatív törzzsel való egyeztetések döntik el.

A 2020-as Nemzeti Vágta gróf Andrássy Gyula előtt tiszteleg.

Nemzeti Vagta sajtotajekoztato2020 1

Fontos frissítés:

Kapcsolódó cikk

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Kapcsolódó cikkek
Kommentek