A cél az olimpia: az ITM idén is támogatja a magyar lovassportot

ITM Palkovics Lazar2021

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az előző évhez hasonlóan 150 millió forinttal segíti a 2024-es, párizsi olimpiai kvalifikáció megszerzésében a magyar lovassportot. Az ITM csütörtöki közleménye szerint az erről szóló okiratot Palkovics László tárcavezető és Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke írta alá Budapesten.

"A magyar lovaskultúra évezredes nemzeti alapérték, amelynek megőrzéséért, megerősítéséért és korszerű továbbviteléért is tenni kell. E kulturális hagyaték meghatározó része a lovassport, amely nemzeti hősökkel és nemzetközi hírű szakemberekkel büszkélkedhet" - olvasható a közleményben. - "Magyar díjugrató legutóbb 1992-ben, lovastusázó pedig 1996-ben vehetett részt az ötkarikás játékokon. A Magyar Lovassport Szövetség kiemelt célja, hogy hosszú szünet után ismét kijuttasson hazai versenyzőt a 2024-es, párizsi olimpiára."

Az ITM kiemeli, hogy a minisztérium a maga eszközeivel segíti a magyar sportolók visszatérését a világ élvonalába:

"A lovassport és a versenyek megrendezése az agrárgazdaságtól, állattenyésztéstől a turizmus-vendéglátásig számos ágazat lehetőségeit javítja, bővíti. A tárca ebből a megfontolásból már 2020-ban is 150 millió forinttal támogatta a fiatal kiválóságok felkészülését."

A 150 milliós idei hozzájárulást egyebek mellett a Nemzeti Lovarda versenypálya altalajának helyreállítására, a magyarországi versenyhelyszínek akadályparkjainak korszerűsítésére fordíthatja a szövetség. A támogatás lehetővé teszi a nevezés informatikai szolgáltatásokon alapuló fejlesztését, egy új teljesítmény-értékelési rendszer kialakítását is.

Forrás: Kormány.hu, MTI
Fotó: Iró Zoltán

Kapcsolódó cikk
Kommentek