A díjhajtással kezdetét vette a Négyesfogathajtó Eb

4esfogat EB 1nap

Ünnepélyes megnyitóval szerdán kezdetét vette a 12. négyesfogathajtó Európa-bajnokság a Kincsem Parkban, csütörtökön pedig az első díjhajtó programokat is láthatta a közönség.

"A nemzetközi szövetség, a FEI 19. alkalommal bízott meg minket vb vagy Eb rendezésével. Ez a bizalom lovas hagyományainknak, a szíves vendéglátásnak és elsősorban Magyarországnak szól. Szeretnénk tovább írni a történelmünket és felemelni a sportágat" - mondta Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke. "Minden készen áll a rajtra". A 12 vb-aranyérmével minden idők legeredményesebb kettesfogathajtója hozzátette, az eseményt az idén áprilisban elhunyt Fülöp herceg emlékének ajánlják, aki 22 éven át irányította a FEI-t.

"Nagy megtiszteltetés, hogy az elmúlt másfél év megpróbáltatásai után most itt köszönthetem önöket. Ötven éve Budapesten más történelmi körülmények között sikeres vadászkiállítást rendeztek, amely nemcsak a vadgazdálkodást mutatta be, hanem lovas kultúránkat is a négyesfogathajtó Európa-bajnoksággal. Ötven évvel később hasonlóra vállalkoztunk" - mondta beszédében Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, aki egyben az idei, budapesti vadászati világkiállítás lebonyolításért felelős kormánybiztos is. Kiemelte, a rangos rendezvények a Hungexpo és a Kincsem Park megújulásához is hozzájárultak az elmúlt két évben.

4esfogat Eb megnyito 2

Fugli Károly, a nemzetközi szövetség (FEI) fogathajtó szakbizottságának elnöke felidézte, hogy Fülöp herceget 1964-ben választották elnöknek, akinek hathatós támogatásával a FEI felvette szakágai sorába a fogathajtást, majd Budapestnek ítélte az első Európa-bajnokságot.

Az ünnepséget a Magyar Honvédség központi zenekara vezette fel, majd világszerte alkalmazott három fogathajtó stílus közül a magyart ismertették és mutatták be. A fogatokat többek között olyan legendás világbajnok versenyzők hajtották, mint Bárdos György, Fülöp Sándor, Juhász László és Lázár Vilmos. Végül a híres hortobágyi hetesfogat húzta a küzdőtérre azt a kocsit, amelyet az ötven évvel ezelőtti megnyitón is használtak. Ezt követően vonultak be a mostani kontinensviadal tíz résztvevő nemzetének indulói, azaz a 43 hajtó és segédhajtóik.

4esfogat Eb megnyito 1

Csütörtökön három hazai versenyző, Vida József, Szakács Róbert és Papp János díjhajtásával vette kezdetét a verseny. A versenynap végül Anna Sandmann elsőségével zárult. A német hajtót, aki két éve tagja volt a győztes csapatnak, most viszont kimaradt a háromtagú együttesből, az öt pontozó közül három látta a legjobbnak. Sandmann 47,25 hibaponttal vezet, őt honfitársa, a csapattag Georg von Stein követi közel hárompontos hátránnyal, míg a harmadik a holland válogatottat erősítő Koos de Ronde, de az ő lemaradása már jelentős, több mint 12 hibapont.

A mezőny első felében szerepelt 22 induló közül legjobb magyarként a csak egyéniben érdekelt Galbács Ferenc volt a legjobb a hetedik helyével. A magyar csapat három tagjából egyedüliként ifj. Dobrovitz József mutatta be programját, 61,03 hibapontos eredményével a nyolcadik helyről várja a folytatást.

"Nagyon elégedett vagyok a díjhajtásommal, idén ez volt a legjobb eredményem. Bár a pontszám szerintem lehetett volna valamivel alacsonyabb, de a fogatom nem a díjhajtásra van összeállítva, nekem nem ebben a számban kell segítenem a csapatot, hanem a maraton- és az akadályhajtásban" - mondta ifj. Dobrovitz József, aki jövő héten már a kettesfogathajtó-világbajnokságon szerepel majd a magyar csapat tagjaként.

A mezőny második fele, további 21 fogat, köztük a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz József és a kilencszeres vb-aranyérmes Lázár Zoltán pénteken mutatkozik be.

Állás a díjhajtás első napja után:

  • 1. Anna Sandmann (GER) 47,25 hibapont
  • 2. Georg von Stein (GER) 50,24
  • 3. Koos de Ronde (NED) 59,70
  • ...7. Galbács Ferenc 60,70
  • 8. ifj. Dobrovitz József 61,03
  • ...11. ifj. Galbács Ferenc 63,30
  • ...13. Váczi István 64,70
  • ...16. Szakács Róbert 66,49
  • ...18. Papp János 67,76
  • ...20. Vida József 68,82

Az Eb-n csütörtökön és pénteken a díjhajtást rendezik meg, szombaton a maratonhajtásra kerül sor, vasárnap pedig az akadályhajtással zárul a verseny. A program minden nap 10 órakor kezdődik. A háromfős csapatoknál mindhárom versenyszámban a két jobbik hajtó eredménye számít a versenybe.

Forrás: MTI
Fotó: FEI Négyesfogathajtó Európa-bajnokság

Kapcsolódó cikkek
Kommentek