A lovaglás az öttusa része marad

Olimpia ottusa illusztracio1200

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) bejelentette, számos, a lovak jólétét biztosító intézkedést vezetnek be, és elkötelezettek amellett, hogy a lovaglás továbbra is az öttusa sport része maradjon.

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) augusztus 12-i bejelentése szerint munkacsoportot hozott létre a Tokiói Olimpiai Játékok női döntőjének lovaglás versenyszámában történtek felülvizsgálatára és sürgősen elkezdik kidolgozni a lovak jólétét biztosító intézkedéseket, amelyeknek egyúttal az is célja, hogy a versenyszámot biztonságosabbá tegyék minden résztvevő számára.

A sportolók és edzők oktatásában nagyobb hangsúlyt kap majd a lovak jóléte. A létrehozott munkacsoport felülvizsgálja, szükséges-e módosítani az UIPM Etikai Kódexét, a szervezet elnöke, dr. Klaus Schormann pedig az FEI elnökével egyeztet majd, hogy nagyobb betekintést nyerjen a lovak jólétét érintő kérdésekbe. Módosítják a versenyszabályokat is: kevesebb és alacsonyabb akadály és egyszerűbb pályák várják majd az öttusázókat.

Dr. Klaus Schormann kiemelte: az UIPM továbbra is teljesen elkötelezett amellett, hogy a lovaglás az öttusa szerves része, ahogy azt Pierre de Coubertin megálmodta.

Forrás: UIPM World Pentathlon
Fotó: UIPM

Kapcsolódó cikk
Kommentek