A világ legjobb lovastornászai mérik össze felkészültségüket a Nemzeti Lovardában

Lovastornavb1 og

A csapat kötelező gyakorlatokkal indult a Lovastorna Világbajnokság első napja a Nemzeti Lovardában.

Ez a kategória szenvedte meg leginkább az elmúlt időszak korlátozásait, mindössze nyolc nemzet tudott csapatot nevezni a Felnőtt VB-re; hiányoznak az olyan korábbi klasszisok, mint Svájc vagy Franciaország. Jelen van viszont a korábbi bajnokok közül Németország és Ausztria is, akik továbbra is komoly esélyesnek számítanak az aranyéremre.

A kötelező gyakorlatokat követően Németország ragadta magához a vezetést 7,825 ponttal, több, mint fél ponttal előzve meg a nagy rivális Ausztriát, akik szoros versenyben az Egyesült Államokkal egyelőre a második helyen állnak, és bár teljesítményben nem sokkal maradtak el a korábbi világbajnok németektől, lovuk jelentősen alacsonyabb pontszáma még döntő lehet a verseny során. Kiválóan kezdett a Magyar Póniklub Szövetség csapata, a kötelező gyakorlatok után a Németh Blanka, Ács Kornélia, Bohácsi Melinda, Habsburg-Lothringen Károly Konstantin, Hantos Orsolya, Gaál Mária Gréta összeállítású egység az ötödik helyről várja a folytatást.

A nap második versenyszáma a felnőtt női egyéni verseny volt, ahol a magyar delegáció három versenyzője indult. Elsőként Németh Blanka lépett pályára egy svájci ló, Rayo de la Luz, és futószárazója, Monika Winkler-Bischofsberger társaságában. Blanka kiváló kötelező gyakorlatot mutatott be, így a harminckilenc fős mezőnyben az igen előkelő, tizedik helyről várja a folytatást. Somogyi Eszter Carlos hátán (futószárazó: Sándor Natália) szintén szép kötelezőt mutatott be, így jelenleg a huszonegyedik helyen áll, míg a felnőtt mezőnyben újonc Karna Rebeka Herceg hátán (futószárazó: Sándor Natália) meglepetésre a mezőny huszonharmadik helyén kezdte meg szereplését.

Blanka Németh HUN
Németh Blanka

A mezőnyt sokáig a dán Sheena Bendixen vezette (Klintholms Ramstein, Lasse Kristensen) 8,342 ponttal, majd a németek jelenlegi favoritja, Janika Derks (Dark Beluga, Barbara Rosiny) állt az élre, ezt követően pedig sokáig úgy tűnt, hogy az egyéniben és párosban is világbajnok osztrák Jasmin Lindner (Dr. Doolittle 5, Klaus Haidacher) fogja majd uralni a mezőnyt. Erre a napra is igaz volt azonban, hogy a verseny nem eldöntött egészen az utolsó indulóig: a harminckilencedikként pályára lépő Katharina Luschin (Louis Bonheur, Lena Kalcher-Prein) gyönyörű kötelezőket bemutatva 8,614 ponttal állt az élre. A verseny jelenleg nem tűnik szorosnak, az első öt helyezett között átlagosan egy-egy tized pont a különbség, sok múlik azonban a pénteki kűrökön, a döntőben pedig a technikai kűr még teljesen átrendezheti majd a sorrendet.

A felnőtt férfi verseny nem kezdődött problémamentesen: Rosenstolz 99 sajnos az állatorvos ítélete alapján nem indulhatott, így az olasz Lorenzo Lupacchini kénytelen volt visszalépni, majd az ausztrál James Hocking sem tudott pályára lépni osztrák lova, Don Zeno sérülése miatt. Kiválóan kezdett viszont Bence Balázs a holland Christmas P Z (Nienke de Wolff) hátán, kiváló kötelezőket bemutatva igen magas, 8,110-es pontszámmal jelenleg a kategória nyolcadik helyén áll. A felnőtt mezőny másik újoncának, Basa Máténak kisebb gondjai akadtak lovával Carlosszal (futószárazó: Sándor Natália), ennek ellenére szép gyakorlatot bemutatva a 21. helyről várja a folytatást.

B Ence B Alázs HUN
Bence Balázs

Kiválóan szerepeltek a francia versenyzők, a korábbi világbajnok, Lambert Leclezio (Estado IFCE, Loic Devedu) 8,849 ponttal vezeti a versenyt, míg Quentin Jabet (St. Luis 2, Maud Bousignac-Dumont) a harmadik, Theo Gardies (Ultrachic HDC, Sebastien Langlois) a negyedik helyen áll. Németország színeiben jelenleg Jannik Heiland (Dark Beluga, Barbara Rosiny) áll a legjobban, a korábban junior kategóriában bajnok kolumbiai Juan Martin Clavijo (Don Dorador, Michael Heuer) pedig az ötödik helyről várja a folytatást. Szoros versenynek lehetünk tehát tanúi az elkövetkező napokban is, és messze nem eldöntött, melyik nemzet sportolói térhetnek majd haza érmekkel.

A verseny élőben követhető az esemény hivatalos weboldalán, illetve a FEI TV-n.

Szöveg: Bence-Kiss Krisztina
Fotó: Daniel Kaiser

Kapcsolódó cikkek
Kommentek