Az angol csapaté az olimpiai arany lovastusában

Olimpia lovastusa og

Oliver Townend és Ballaghmor Class, Tom McEwen és Toledo De Kerser, valamint Laura Collett és London 52 révén 1972 után 2021-ben ismét a brit lovastusázók szerezték meg az olimpiai bajnoki címet. A dobogó második fokára az ausztrál lovasok állhattak fel, ebben nagy szerepe volt Andrew Hoy-nak, aki 1992-ben Barcelonában tagja volt a bajnoki érmet megszerző csapatnak. Franciaország lovasai harmadikként végeztek.

A díjlovaglás után még Michael Jung és a 13 éves Chipmunk FRH vezettek egyéniben, ekkor még Nagy-Britannia, Németország és Új-Zéland volt a sorrend. Jung azonban a terepszakaszon hibázott, ami a csapat összesített eredményére is kihatott. A brit lovasok viszont a verseny kezdete óta tartották magukat a dobogósok között, a terepszakaszt is hibátlanul teljesítették, így a döntőt jelentős pontelőnnyel várták.

Jung
Michael Jung és Chipmunk FRH

A terepverseny a Tokión kívül fekvő Sea Forest szigeten zajlott, ahol nem csak a meleg és párás idő, hanem a rovarok is megnehezítették a ló-lovas párosok dolgát. A pályát Derek di Grazia tervezte és David Evans építette. Az alapidő 7 perc 45 másodperc volt. A terepversenyt tragédia árnyékolta be: a svájci Robin Godel lova, Jet Set az utolsó vizes akadálynál súlyos sérülést szenvedett és el kellett altatni.

A csapatverseny eredményeit eldöntő díjugrató pályát a spanyol Santiago Varela Ullastres építette. Nem volt egyszerű tartani a 79 másodperces alapidőt, ráadásul a kombinációk is feladták a leckét a versenyzőknek. Az élmezőny lovasai azonban fej-fej mellett teljesítettek, így végül a csapatok utolsó lovasainak teljesítménye döntött a helyezésekről.

Olimpia lovastusa dobogo
A dobogósok

A csapatverseny eredményei:

  • 1. Nagy-Britannia 86.30
  • 2. Ausztrália 100.20
  • 3. Franciaország 101.50
  • 4. Németország 114.20
  • 5. Új-Zéland 116.40
  • 6. Amerikai Egyesült Államok 125.80
  • 7. Olaszország 144.80
  • 8. Írország 177.00
  • 9. Kína 209.60
  • 10. Svájc 339.40
  • 11. Japán 358.50
  • 12. Brazília 463.60
  • 13. Lengyelország 479.80
  • 14. Svédország 744.30

Forrás: FEI, olympics.com
Fotó: © FEI/Christophe Taniére, FEI/Libby Law Photography

Kapcsolódó cikkek
Kommentek