Ifj. Szuhai Gyula a 135, Stieber Sztella a 125 centiméteres versenyszám legjobbja
![Ifj Szuhai NL og](https://riderline.hu/uploads/ifjSzuhai-NL-og.jpg)
Jóval este nyolc óra után került sor az utolsó tiszteletkörre a Nemzeti Lovarda Országos Fedettpályás versenyének szombati napján.
A legrangosabb, 135 centiméteres versenyszám ismét a Szuhai család sikerét hozta. Ifj. Szuhai Gyula Emerangelo Z (a borítóképen) és Orage D' Ete nevű lovaival az első két helyet szerezte meg. Harmadikként végzett Técsy Attila és Nikidam Breaker, megelőzve Szuhai Gyulát, aki Lawisangosszal a negyedik, Shiarado SZ nevű ménjével az ötödik helyet szerezte meg. Hatodik lett 2020 legeredményesebb ifjúsági lovasa, Kiss Lizanna és Cash Flow (Mórahalmi LSE).
A 125 centiméteres magasságon zajló nyitott versenyszámban gyűlt össze a legnépesebb mezőny, 68 startot láthatott a közönség az online közvetítésben. A győztes Stieber Sztella lett Elise nyergében (Mizsei Lovastanya SE). Kiss Maja és Bob De Bouwer (Mórahalmi LSE) épp csak néhány századmásodperccel csúszott a második helyre. Harmadik a Mezőhegyesi Ménes KH lovasa, Potocska Attila és Lord Carthago. Negyedikként zárt Fábiáncsics Gábor és Convey, mögöttük a kiskunhalasi Füzér Flóra - Chiara páros végzett, hatodik a szintén a Fábiáncsics Horses SE színeiben lovagló Lehotai Máté és Vivolento PS.
![125ny Stieber Sztella Elise](https://riderline.hu/uploads/_article/89288/125nyStieberSztella_Elise.jpg)
A hatéves lovak 110 centiméteres versenyében Faluhelyi Ádám és Cordiss (Fábiáncsics Horses SE) ismét nem talált legyőzőre. Másodikként zárta a versenyszámot Kovács Henri és Caldato (Morris Lovas SE), harmadikként Szekeres Ágota Busi Sándor Pomme-Pomme nevű kancájával.
![Faluhelyi Cordiss 202102 NL](https://riderline.hu/uploads/_article/Faluhelyi-Cordiss-202102-NL.jpg)
Az ötéves lovak számára 100 centiméteres pályát épített Karádi László nemzetközi pályaépítő. A győzelem a Bandi Zsanett - Lancaster BMG pároshoz (Diósgyőri VTK) került, Faluhelyi Ádám és Struppi a második helyet tudta megszerezni, míg a castíliás Kovács Roland és Golden Sky-C harmadikként zárták a versenyszámot.
![5eves Bandi Z Sanett Lancaster BMG](https://riderline.hu/uploads/_article/89290/5evesBandiZSanett_LancasterBMG.jpg)
A kezdő lovasok mezőnyének legjobbja Panov Maximilián volt Netto nevű lovával, edzőjük Soha Glória. A dobogó másik két helyét Petrus Olívia és Venom (Viktor-i Sportegyesület), valamint Komássy Szonja és Nans szerezték meg.
![100kezdo Panov Maximilian Netto](https://riderline.hu/uploads/_article/89291/100kezdoPanovMaximilian_Netto.jpg)
A 110 centiméteres ifjúsági versenyszámban Szabó Dorina és Arvisura (edző: Szabó-Máriás Sára) halászta el a győzelmet a Koltai Zorka - Rádiháza Garnier (Diósgyőri VTK), valamint a Osztovits Péter és Crystal (Colonado Lovasiskola SE) párosok elől.
![110ifi Szabo Dorina Arvisura](https://riderline.hu/uploads/_article/89292/110ifiSzaboDorina_Arvisura.jpg)
Az amatőrök versenyében ismét mindenkit maga mögé utasított Németh Viktória és Rádiháza Görögtánc (Gerje LSE), Lantos Donáta Rádiháza Fúgával (Budapesti Lovas Klub) a második, Szabó Krisztina Hattrick II nyergében (Viktor-i Sportegyesület) a harmadik helyet tudta megszerezni.
![110amator Nemeth Viktoria Radihaza Gorogtanc](https://riderline.hu/uploads/_article/89293/110amatorNemethViktoria_RadihazaGorogtanc.jpg)
A 110 centiméteres nyitott versenyszám leggyorsabb hibátlan lovaglását Kisgergely Kata Csengétől és Casino Gold nevű szürke heréltjétől láthatta az online közvetítés közönsége. Magyar Balázs és Qualina közel öt másodperccel lemaradva került a második helyre, a Pasaréti Honvéd Lovas SE színeiben versenyző Kovács Vivien és Crazy pedig kevesebb mint egy másodpernyi különbséggel csúsztak a dobogó harmadik fokára.
![110ny Kisgergely Kata Csenge Casino Gold](https://riderline.hu/uploads/_article/89294/110nyKisgergelyKataCsenge_CasinoGold.jpg)
Fotó: Tokodi Tícia/Tic photo
Kommentek