Íme az ország legjobb díjugrató csapatai

Babolnaob2021 csapat og

Az utolsó versenyzőkig kiélezett versenyt hozott a FIAT Díjugrató Országos Bajnokság csapatversenye.

A csütörtöki vadászugratás után a kétfordulós, 145 centiméteres pályák után dőlt el, mely csapatok állhattak dobogóra Bábolnán. Az egymillió forint összdíjazású csapatversenyben 19,94 század hibaponttal végül az Alföldet felölelő Máchánszky Gyula Régió I-es csapata lett a magyar bajnok. Füzér Gábor csapatvezető együtteséből az elsőnek lovagló Füzér Flóra Chiarával hibátlan pályával kezdett, míg a második fordulóban nyolc hibaponttal ért célba. A csapat második lovasa, Hugyecz Mariann Chacco-Boy nyergében kétszer négy hibapontot lovagolt, harmadikként a kiskunhalasi Weinhardt Virág egy víz hiba után szép hibátlannal ért célba, végül a záró lovas, Czékus Zoltán Ricolával dupla hibátlannal megnyerve a középdöntőt segítette az aranyéremhez a négy fős csapatot.

Második helyen a korábbi évek aranyérmes válogatottja, a Kelet-Magyarországot felölelő Platthy József Régió végzett 22,72 hibaponttal. A Szuhai Péter, ifj. Szabó Gábor, Técsy Attila, Szuhai Gyula összeállítású csapatot ezúttal Haál Gábor vezette. Harmadik helyen a Némethy Bertalan Régió II-es csapata végzett minimális különbséggel az arany- és ezüstérmes helyektől. A Dömse Tamás, Alasztics Aliz, Mráz Tamás, Krucsó Szabolcs összeállítású négyest id. Dömse Tamás vezette.

A Tóth Béla Régió amatőr csapata verőhiba nélkül lovagolta végig pénteken és szombaton az idei országos bajnokság amatőr csapatverseny pályáit. A Göttler Vilmos által vezetett négyes nyolc hibátlan pályáját Bohák-Debreceni Éva, Reisz Fanni, Bozsóky Zsófia és Sunyovszky Réka lovagolta. Nyolc hibapontos teljesítménnyel Pest megye II.-es csapatát Janik Attila vezette a második helyre, bronzérmes Bács-Kiskun megye csapata 12 hibaponttal Braunitzer Enikő vezetésével.

PC amator masolata 2048x1169

A szombati versenynapon délben következtek az utánpótlás lovasok, ahol az ifjúsági és fiatal lovasok csapatversenyében Pest megye lett az első 19,6 hibaponttal. Az aranyérmes csapatot Janik Attila vezette, a lovasok Csetényi Lea, Janik Anna, Bognár Dóra és Mécs Emma. A Máchánszky Gyula Régió négyese 41, 54 hibaponttal lett a második, a csapatot Horváth Balázs vezette, a négy hölgyből álló válogatott: Ódor Evelin, Füzér Zsófi, Kiss Lizanna és Pataki Anna Dorottya.

PC utanpotlas 2048x1213

Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu és Tokodi Tícia/Tic Photo

Kapcsolódó cikk
Kommentek