Örömkönnyekkel zárult a Rolex Grand Prix Aachenben

D Deusser aachen2021

Két második helyet követően a németek jelenlegi legjobbja, Daniel Deusser nyerte a Rolex Grand Prix-t és az ezzel együtt járó egy millió eurót a CSIO-n Aachenben.

A világ legjobb lovasait felvonultató mezőnyből olyan izgalmas nevek kerültek összevetésbe, mint az olimpiai bajnok Ben Maher, a világon egyedüliként kétszeres Rolex Grand Slam győztes Scott Brash, vagy a fiatal amerikai tehetség, Brian Moggre, aki elrabolta a közönség szívét egész heti hihetetlen teljesítményével. Dupla hibátlant mutatott be a Mercedes-Benz Nemzetek Díjában, és tripla hibátlannal zárta a Rolex Nagydíját Balou du Reventonnal. Nemzetek Díja győzelemmel és nagydíj második hellyel debütálni Aachenban minden, csak nem megszokott, főleg hogy mindössze 20 éves lovasról van szó. A páros ráadásul megszorongatta a Killer Queent lovagló Daniel Deussert is, aki csak nüánszi előnnyel ért célba, és szerezte meg a győzelmet Moggre, és a harmadik helyen végző Gregory Wathelet előtt.

A lelátó felrobbant, a közönség állva tapsolt Daniel Deussernek, aki többszöri próbálkozás után végre sikerrel járt, és ezúttal az első hellyel térhetett haza. Már kétszer volt második a Rolex Nagydíjak történetében és nem titkolt célja volt felkerülni a dobogó legfelső fokára ezúttal: „Semmit sem akartam jobban, mint felkerülni a tabella tetejére. Ez itt Aachen, a Rolex Nagydíj, amit mindenki meg akar nyerni legalább egyszer az életében. És most sikerült!”

A díjátadó ceremóniát Aachen csodálatos zöld gyepén tartották, ahol Daniel Deusser arcán sugárzó mosollyal lépett elő fogadni a gratulációkat, míg Killer Queen a győztesnek járó takaróban pózolt a közönség ovációja közepette. Az előttük álló serleg csak úgy szikrázott a napsütésben, magára vonva minden figyelmet, köztük Killer Queenét is, aki óvatosan beleszagolt a nyereménybe, csak hogy megvizsgálja nincs-e benne sárgarépa. A serleg megingott, leborult a talapzatáról és bukdácsolva elgurult a füvön, amitől Killer Queen hatalmasat ugrott hátra ijedtében. Ezzel a kis epizóddal zárult ez a nagy nap Daniel Deusser számára, aki a világ egyik legjobbjaként is ugyanúgy a szemét forgatta a történtekre, mint bármely más lótartó tenné a helyében.

Daniel Deusser sok nagy győzelmet ünnepelt már életében, de ahogy mondta: „Az volt a nagy célom, hogy egyszer nyerjek itt Aachenben. Párszor nagyon közel voltam hozzá, de ma végre sikerült. Őszintén szólva, ez egy nagyon érzelmes pillanat számomra. Ez minden bizonnyal karrierem egyik legkiemelkedőbb győzelme.”

Forrás: World of Showjumping, CHIO Aachen
Fotó: CHIO Aachen/Michael Strauch

Kapcsolódó cikkek
Kommentek