Ukrán győzelem 140 centiméteren a Nemzeti Lovardában

Radion REDKO 0620 og

Vasárnap tíz helyett tizenegy versenyszámot láthatott a közönség a Nemzeti Lovarda pályáján.

A hétvége utolsó napján ismét a 90 centiméteres versenyszám indulói lovagolhattak elsőként a Nemzeti Lovarda pályájára. Az első két helyét a Csömöri LTKE lovasai szerezték meg: Bartos Bianka Virág Bíborka nevű lovával, valamint Gyöngyösi Melani és Ticket Van Felox, harmadikként a BLK-s Tapasztó Hanna Míra - Festina páros végzett.

A kezdő lovasok között Petrus Olívia és Starthago mindent vitt, vasárnap harmadik alkalommal vezethették a versenyszámot záró tiszteletkört. Második lett Freisleben Zsófia és BK Calidon, harmadik Schieszl Hanna és Indiana.

A 100 centiméteres nyitott versenyszámban Ludányi Annától és Q-Sáripuszta Magnum nevű ménjétől láthatta a leggyorsabb hibátlant a közönség, Csontos Zsuzsa és Luton épp csak hajszálnyi időkülönbséggel csúszott a második helyre, a dobogó harmadik fokát Babinszki László és Gago Z hódította meg.

Igazán eredményesen szerepelt az 5 éves lovak mezőnyében Bandi Zsanett és Lancaster BMG (Diósgyőri VTK), hiszen péntek után vasárnap is megszerezték a győzelmet, és a szombati napon is egy második helynek örülhettek. Takács Petra és My Way VL másodikként, Cser Attila és Queen Of Zuccero pedig harmadikként zárt.

Az ifjúsági lovasok között is a hölgyek domináltak: Tóth Karolina - Timpex Céda, Bodnár Annabell - It's A Gamble, Pintér Zsófi Csenge - Tob-Ker Calouna volt a dobogós sorrend.

Toth Karolina Timpex Ceda
Tóth Karolina - Timpex Céda

Az amatőr lovasok mezőnyében Fábiáncsics-Nagy Andrea és Miss Quidam MNM (Fábiáncsics Horses SE) aratott győzelmet, megelőzve Sólyom Veronikát és First Ronin P.H. nevű lovát, valamint Hermann Annát és FAIR-t.

Fabiancsics Nagy A
Fábiáncsics-Nagy Andrea és Miss Quidam MNM

115 centiméteren Márki Zoltán és H-C.S.R. Center egy villámgyors hibátlan lovaglást váltott győzelemre, mögöttük Kim Yura Charlotte - Bognár Hamis, illetve Klacsán Adrienn - Clarimo osztoztak a dobogós helyeken.

A 6 éves lovak mezőnyében kevés változás történt az élen, hiszen a Cser Attila - Rádiháza Lavina, Füzér Gábor - Baluna Blue PS és Jakab Áron - Sputnik párosok mindhárom versenynapon az élmezőnyben végeztek.

Cser Attila
Cser Attila - Rádiháza Lavina

A 120 centiméteres nyitott versenyszámban Bohák-Debreczeni Éva és Cortez zárta győzelemmel a hétvégét, Márki Zoltánnak és H-C.S.R. Centernek két másodperccel többre volt szüksége a hibátlanhoz, a harmadik helyezett Rajnai Csilla és Joker Zambesi tőlük 12 másodperccel lemaradva vágtatott a harmadik helyre. A további helyezettek: Faluhelyi Ádám - Mezerina PS, Tömör-Tones Luca Zoé - Monte Grazia, Füzér Gábor - Cassandra-E.

Bohak derbeczeni
Bohák-Debreczeni Éva és Cortez

A 130 centiméteres nyitott versenyszám legjobbja Göttler Vilmos és Jégvirág volt. Második Ábrahám Zsófia és Ciboulette Du Gibet, harmadik Mráz Tamás és Queesy PJ. A további sorrend: Mihucz Tibor - Timpex Font, Sándor Balázs - Casscandro, Weinhardt Virág - London's Chagana.

Gottler V
Göttler Vilmos és Jégvirág

A nap fénypontját jelentő 140 centiméteres versenyszám ismét az ukrán színekben versenyző Radion Redko és Kozyrna Karta győzelmét hozta, a másik két dobogós pozíciót ifj. Szikszai Lajos szerezte meg Nordstern, illetve Ariane 413 nyergében. Técsy Attila is duplázott, Jubab Van ‘t Siamshof heréltjével negyedik, Nikidam Breakerrel ötödik lett.

Radion REDKO 0620
Radion Redko és Kozyrna Karta
Ifj Szikszai L 2
ifj. Szikszai Lajos - Nordstern
Ifj Szikszai L 1
ifj. Szikszai Lajos - Ariane 413

Fotó: Tokodi Tícia/Tic Photo

Kapcsolódó cikk
Kommentek