Akadályverseny váltja a lovaglást az öttusában
A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) döntött a legfontosabb kérdésről: a 2024-es, párizsi olimpia után a lovaglás helyére az akadályverseny kerül.
A UIPM végrehajtó bizottsága 2021 novemberében jelentette be, hogy a 2024-es játékokat követően a lovaglás már nem lesz része a sportágnak, majd a kongresszus - nemzetközi tiltakozás ellenére - helyben hagyta azt. A UIPM azzal indokolta a szám kivételét, hogy az addigi formájában bizonytalan az öttusa helye az ötkarikás programban.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete decemberben bejelentette, hogy a súlyemelés és az ökölvívás mellett az öttusa nem szerepel a 2028-as, Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még bekerülhet. A NOB közgyűlése februárban hasonlóan foglalt állást.
A UIPM májusban tudatta, hogy megkezdődik az akadályverseny tesztelése annak a folyamatnak a részeként, amelynek végén a párizsi olimpia után a lovaglást új számmal váltják fel. A világszövetségnek év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, hogy melyik sportág kerül a lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia és bizonyítania, hogy a sportág biztonságos, széleskörűen hozzáférhető és vonzó a fiatalok, illetve a nagyközönség számára.
A UIPM négy tesztversenyt rendezett az új, többek között kötélen kapaszkodásból, kúszásból, gerendán haladásból álló számból.
A döntés meg is született, a juniorok és fiatalabb korosztályok világversenyein már jövőre be kell vezetni az akadályversenyt.
Forrás: MTI
Kommentek