Hölle Martin a Duna-Alpesi Kupa győztese

Holle Martin DA Kupa 2022 og

A 2022. szeptember 29. és október 2. között Lipicán megrendezett háromcsillagos, kettesfogathajtók számára kiírt Duna-Alpesi Kupán 15 ország 32 versenyzője indult, köztük 14 magyar hajtó is.

Az értékelésben háromfős csapatok is részt vettek, így nem csak az egyéni eredményekért hajtottak a versenyzők. Az egyes számú magyar csapat tagjai Farkas József, Farkas László és Penzer László voltak, a kettes számúban pedig Dani Marcell, Hölle Martin és dr. Tóth Andrea hajtottak.

A díjhajtás győztese a háromcsillagos kettesfogatok 32 fős mezőnyében Hölle Martin volt, aki tapasztalt lova, Eppie mellett Juventusszal érte el a kiváló, 38,86 hibapontos teljesítményt. Mind az öt versenybíró rangsorában az első helyen végzett a regnáló világbajnok.

A csapatok versenyében Ausztria állt a vezető helyre, Magyarország II. számú csapata a második, míg Svájc I. számú csapatának hajtói álltak a harmadik helyen

A maratonhajtást Beat Schenk nyerte az ugyancsak svájci Bruno Widmer előtt. Penzer László az értékes harmadik helyen végzett. Hölle Martin az ötödik lett, de megőrizte vezető helyét az összesítésben több mint hét ponttal vezetve a második helyen álló osztrák David Hötsch előtt.

Magyarország II. csapata ekkor átvette a vezetést a nemzetek versenyében Svájc I. és Svájc II. előtt.

Az akadályhajtást a svájci Stefan Ulrich nyerte a szintén svájci Bruno Meier előtt. Dr. Tóth Andrea hibátlan hajtással, 4,36 hibapontos időtúllépéssel az értékes harmadik helyet szerezte meg, ezzel hozzájárulva a csapat eredményéhez is. Összesítésben Hölle Martin győzelmével zárult az egyéni verseny.

A nemzetek versenyében Svájc után másodikként zárt Magyarország II. csapata Dani Marcell, Hölle Martin és dr. Tóth Andrea összeállításban. A dobogó harmadik fokára állhatott fel Magyarország I. csapata, amelynek tagjai Farkas József, édesapja Farkas László, valamint Penzer László voltak.

Hölle Martin jó előjelnek tekinti sikerét a jövő évi világbajnokságra: "Ez számomra felkészülési verseny is volt egyben, hiszen már a 2023-as világbajnokságra készülök, amire folyamatban van a fogatépítés is, Lipicán éppen ezért indultam Juventussal" - fogalmazott az elmúlt három vb-n egyéniben és csapatban is aranyérmes 25 éves hajtó, aki elárulta, lovai felkészítése Hollandiában folyik, most azonban néhány hónap itthoni téli felkészülés következik számukra.

310815290 534353032024882 574672256319373459 n

Forrás: Fogathajtó Szakbizottság, MTI
Fotó: Krisztina Horváth/Hoefnet.com

Kapcsolódó cikkek
Kommentek