Magyar siker az Izlandilovas Közép-Európa Bajnokságon
Augusztus 4-7. között a németországi Nöpkében rendezték meg az Izlandilovas Közép-Európa Bajnokságot, amelyen Magyarország először képviseltette magát, és ahonnan két éremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal tért haza versenyzőnk.
Az izlandi világszövetség tájékoztatása szerint mintegy 190-en indultak a versenyen. Ők Ausztriából, Belgiumból, Olasz-, Magyar-, és Németországból, Luxemburgból, Svájcból és Hollandiából érkeztek Hannover tartományba, egészen pontosan Nöpkébe.
Hazánkat a tatai székhelyű Magyar, Izlandi Lovas Egyesület tagja és versenyzője, Kremmer Veronika képviselte, méghozzá két ló hátán: Ísbjörn vom Vindstaðir, valamint Neptún von Vindstaðir is kivette a részét a történelmi magyar sikerből:
- T1 kategóriában Ísbjörn von Vindstaðirral ezüstérmet
- T4 kategóriában Neptún von Vindstaðirral pedig bronzérmet szerzett
„Az egyesületünknek és a tagságunknak már az is óriási eredmény, hogy részt vehettünk a Közép-Európa Bajnokságon, két évvel azután, hogy minket és így Magyarországot teljes jogú tagjává választotta a Nemzetközi Izlandi Lovasszövetség. Sokan álltak az ügyünk, a missziónk mellé, minden támogatást köszönünk, hogy újabb mérföldkövet érhettünk el. Óriási siker és büszkeség számunkra, hogy az első nemzetközi izlandilovas versenyünkön ilyen szép eredményeket értünk el Magyarország és Tata színeiben”, mondta Straubinger Zoltán, a Magyar, Izlandi Lovas Egyesület elnöke, aki kiemelte: a két dobogós hellyel megnyílt hazánk előtt az út a világversenyek felé is.
A következő nagy viadal, amelyen a tatai egyesület már több versenyzőt szeretne indítani, a 2023-as hollandiai világbajnokság.
A történelmi eredményről 2022. augusztus 22-én sajtótájékoztató keretében számoltak be a Sjáli Izlandi Lovasparkban, ahol Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, olimpikon, a magyar lovassport örökös bajnoka elmondta, amit Tatán az izlandi lovakkal Straubinger Zoltánék elértek, példaértékű.
Michl József, Tata polgármestere arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy nagy öröm a tataiak fényes sikere. Mint mondta, jó, hogy a városban sokan foglalkoznak a lovakkal, és hogy Straubinger Zoltánék megújították, újdonsággal gazdagították a tatai lovaséletet az izlandi fajta meghonosításával.
Straubinger Zoltán, a Magyar Izlandi Lovas Egyesület elnöke elmondta: számukra a részvétel volt a legfontosabb. Már a 2023-as hollandiai világbajnokságra készülnek, az országos tenyészprogramjuk pedig valószínűleg ősszel kapja meg az engedélyt. „Az izlandi lovak különlegessége, hogy a klasszikus jármódok mellett a tölt és a pace mozgásra is képesek. Ha minden jól megy, jövőre már 48 ló fog itt Tatán nevelkedni” − részletezte. Komolyan veszik a leendő lovasok képzését is, az oktatásért felelős szakember Írországból jár rendszeresen Tatára. Emellett minden megyében szeretnék izlandilovas-udvarok alapítását, létrehozását is segíteni, ezért várják is az érdeklődők jelentkezését, akik csatlakoznának a Magyar Izlandi Lovas Egyesülethez és így a világszövetséghez. A tataiak tudásukkal, kapcsolati tőkéjükkel, képzési, tenyésztési programjukkal, tapasztalataikkal támogatnák a leendő izlandilovasok fejlődését, a fajta meghonosítását országszerte. „A koronavírus berobbanása előtt vettek fel minket az izlandi világszövetségbe, és most, bő két évvel később a Közép-Európa Bajnokság volt az első verseny, amelyen részt vettünk. A pandémia alatti időszakot a felzárkózásra használtuk fel”, mondta az egyesületi elnök, aki azt is elárulta, hogy a sajtótájékoztatónak is helyet adó Sjáli Izlandi Lovas Parkban minden úgy lett kialakítva, méretezve, ahogy azt ez a lófajta megkívánja.
További információ az izlandi lovakról és az izlandilovas versenyekről:
Az izlandi lovakról
Az izlandi a világ egyik legtisztább vérvonalú lófajtája. Több mint ezer éve semmilyen egyéb fajta genetikai állománya nem keveredhetett a szigetországban élő példányokéval. Az a ló, amely egyszer elhagyja Izlandot, a mai napig sem térhet oda vissza, és idegen lovakat sem lehet a szigetre importálni.
Egyedülállóak az izlandi lovak jármódjai is: a lépés, az ügetés és a vágta mellett a tölt és a pace jármóddal is rendelkeznek. A töltben rendkívül rázkódásmentesen, a lassútól a nagyon gyors tempóig lehet haladni. A pace-ben a ló az első és hátsó lábait egyszerre tudja mozgatni egyazon oldalon, vagyis ha jobb első lábával lép, akkor a jobb hátsó követi ezt a mozgást.
Bővebben az izlandi lovak öt jármódjáról »
A Magyar, Izlandi Lovas Egyesületről
A lassan másfél évtizedes múltra visszatekintő Tatai és Térségbeli Lovasélet-fejlesztő Egyesület 2019-ben vette fel a Magyar Izlandi Lovas Egyesület nevet, és vált országos szervezetté. 2020-ban vették fel őket, és így hazánkat a Nemzetközi Izlandi Lovas Szövetségbe, 22., teljes jogú tagként. Az egyesület elnöke, Straubinger Zoltán, valamint elnökhelyettese, Németh Krisztina 2021-ben Széchenyi Díj a Közügyekért díjat vehetett át.
Az egyesület számos ingyenes, közösségi programot szervezett meg: a Lóvoda napok, a Szent György napi Lovasünnepek,valamint a tatai lóverseny-hagyományokat is felélesztő Pezsgőgyári Díjugrató Lovasversenyek és az ehhez kapcsolódó családi napok is a nevükhöz kötődnek.
Straubinger Zoltán, az egyesület elnöke kiemelte: hálásak azért a bizalomért, tiszteletért, amellyel fogadták őket a nemzetközi lovas szövetségnél, céljuk pedig, hogy a jövőben továbbvigyék mind Magyarország, mind Izland, mind az izlandi lovak hírét, hírnevét.
A sportszakmai célok mellett, mint látható, sportdiplomáciai, turisztikai, gazdasági szempontból is jelentős a világszövetségi tagság. Ennek példája a például a Közép-Európa Bajnokságon megszervezett Nemzetek estje, amelyen hazánk is bemutatkozott. A magyar gasztronómiát, kultúrát, valamint Tatát is bemutatták. Ebben a város önkormányzata is segítette őket különböző kiadványokkal.
További részletek az egyesületről és az izlandi lovakról »
A versenykategóriák
T1 kategória:
- Az ovális pályán rendezett versenyszámban a lovasok három körben az alábbi feladatokat mutatják be:
- rövid fal közepétől kezdve egy kör lassú töltben, majd a rövid fal közepénél átmenet lépésbe és kézváltás
- a rövid fal közepétől egy kör lassú tölt, a hosszú fal mentén fokozás
- a rövid fal közepétől egy kör gyors tölt
T4 kategória:
- Az ovális pályán rendezett versenyen az indulók csoportosan, maximum hármasával vesznek részt. Az alábbi feladatokat kell végrehajtaniuk úgy, hogy a harmadik feladat pontszáma duplázódik:
- bármilyen tempójú tölt
- lassú, állandó és nyugodt tempójú tölt, átmenet lépésbe kézváltással
- lassúból közepes tempóba váltó tölt, egy kézben, egyértelműen odadobott szárakkal
Kommentek