Somorján a díjugrató utánpótlás lovagolt Nemzetek Díját

Somorja utanpotlas 202209 1

Eredményesen szerepeltek a magyar díjugrató utánpótlás lovasai a somorjai Hippodrom Arénában megrendezett versenyen.

Második helyezett a Nemzetek Díjában a gyermek és az ifjúsági válogatott

A somorjai Hippodrom Arénában rendezett Nemzetek Díja verseny ifjúsági kategóriájában hat ország állt starthoz. A Szotyori Nagy Kristóf által vezetett magyar csapat az első forduló után holtversenyben az élen várta a mindent eldöntő második kört, ahol végül összesítve tizenkét hibaponttal a második helyen végeztek. A győzelmet Csehország válogatottja szerezte meg, míg harmadik Lengyelország lett.

A válogatott legjobbja Kiss Lizanna volt, aki ezúttal Agropoint Cojanóval dupla hibátlant lovagolt. Ács-Heibl Ágnes tanítványa, Tóth Balázs az első fordulóban négy hibapontot tett hozzá a csapat eredményéhez, míg Lóránt Attila lovasa, Csetényi Lea Hámorral az első körben maradt verőhiba nélkül. Ifj. Szuhai Gyula ezúttal Shiarado Sz nyergében záró lovasként a második körben hozta a hibátlant.

A Nemzetek Díjában favoritként első helyről kezdte meg a második fordulót a magyar díjugrató gyermek válogatott. A tizenkét ugrásból álló pálya első köre után két hibaponttal állt a magyar különítmény. A csapat első lovasa, Szuhai Rodrigo JayJay-el két hibapont után négy hibapontot gyűjtött, Bodnár Annabell Lay Your Love On Z nevű lovával az első hibátlan után az ötös számú okszert leverve szintén négy hibaponttal zárta a versenyt. Hiába tudott Szabó-Máriás Sára tanítványa, Fábián Johanna Chabal TH-val dupla hibátlant teljesíteni, a lengyel válogatott négy hibapontos eredménye azt jelentette, hogy Magyarország lovasai tíz hibapontos teljesítménnyel a második helyen léphettek fel a dobogóra, megelőzve Csehországot és Szlovákiát. A csapat záró lovasa, Kiss Maja Chaccóval az első körben négy hibaponttal ment, de a második körben már nem volt értelme starthoz állnia.

Aranyak a nagydíjakban

Az ifjúsági kategória 135 centiméteres nagydíjában öt magyar fiatal is hibátlanul lovagolta le az alappályát. Pályafutása eddigi legjobb eredményét elérve CSIO nagydíjat nyert Lóránt Attila tanítványa, Mécs Emma a sárga PM Chaccera nyergében. A top tízben végzett a szintén hibátlan Csetényi Lea Hámorral és Tóth Balázs Rolfs Royce nyergében, valamint Kiss Lizanna Cojanóval.

A pónik nagydíja után is magyar himnuszt csendült fel. Csizmadia Csenge és Aisha-Amira a szabadtéri szezonban harmadik nemzetközi nagydíját tudta megnyerni, miután az összevetésben magabiztosan utasította maga mögé lengyel és dán ellenfelét.

A CSIO gyermek kategória nagydíja sem maradt magyar összevető nélkül. A rövidített pálya után hatodik helyen végzett Bodnár Annabell Ghandi-Enddel, hetedik lett Szikszai Lajos tanítványa, Horváth Katica Mária és Chillie Girl.

Somorja utanpotlas 202209 2

Forrás és fotó: Díjugrató Szakág

Kapcsolódó cikk
Kommentek