Búcsú a díjugrató pályák sztárjától, Shutterfly-tól

Shutterfly og

Shutterfly és Meredith Michaels-Beerbaum igazi, legendás páros voltak, szinte minden versenyt megnyertek, amiről lovas csak álmodhat. A nagyszerű hannoveri herélt két héttel harmincadik születésnapja után távozott az égi legelőkre.

Kedves lovának halálhírét Meredith Michaels-Beerbaum közölte:

"Végtelen szomorúsággal kell bejelentenem, hogy ma reggel elvesztettük a Shutterflyt. Egyedülálló és pótolhatatlan része volt életünknek.

Én voltam az a szerencsés, aki hatéves nyurga tehetségként felfedezte Shutterflyt egy rastedei versenyen. Néhány hónappal később megérkezett az istállómba. Életének következő 24 évét megosztotta velem. Micsoda kiváltság! Csak nemrégiben ünnepeltük a harmincadik születésnapját.

Shutterfly, más néven "Petey" bizonytalan fiatal lóként kezdte, és a legjobbak egyike lett, akit életemben láttam. Három világkupa-döntőt, két Top-Ten döntőt, az aacheni Rolex Grand Prix-t és sok más rangos versenyt nyert. Első és egyetlen nőként feljuttatott a világranglista élére, és 24 hónapig tartottuk az elsőséget. 18 évesen megnyerte az Európa-díjat Aachenben a világ legjobbjai ellen, közvetlenül a búcsúceremóniáját megelőzően, az őt csodáló közönség előtt.

Hiányozni fog nekünk a mindig kedves és jószívű Petey, aki bedugta az orrát a babakocsiba, és gyengéden simogatta Brianne lányomat pár nappal a születése után. Biztos vagyok benne, hogy ez a kedvesség adta neki azt a szenvedélyes szeretetet a lovak iránt, ami ma is megvan.

Hiányozni fogsz, barátom, és nagyra értékelek minden veled töltött pillanatot. Te voltál a legjobb társ, aki csak adathatott. Soha nem fogsz feledésbe merülni, Petey. Nyugodj békében, nagy szerelmem."

Shutterfly 1993-ban született, tenyésztője Uwe Dreesmann. Neve eredetileg Struwwelpeter volt, de amikor 2000-ben Meredith Michaels-Beerbaumhoz került, ezt az amerikai tulajdonosok számára egyszerűbben kimondható Shutterfly-ra változtatták.

A hannoveri herélt nyolcévesen már kitűnt a Német Bajnokságon, majd egy évvel később megnyerték a Nagydíjat Berlinben. 2004-ben az első helyen zártak a Nemzetek Díjában Aachenben, majd a Top Ten döntőben, és Meredith Michaels-Beerbaum első és eddig egyetlen nőként meghódította a díjugrató világranglista csúcsát. 2005-ben megnyerték a Világkupa-döntőt, valamint a Nagydíjat Aachenben. A rákövetkező évben a szintén Aachenben megrendezett világbajnokságot két bronzéremmel zárták, majd újra megnyerték a Top Ten döntőt.

2007-ben a Mannheimben zajló Európa-bajnokságon egy csapat ezüst- és egyéni aranyéremmel, majd a Riders Tour döntőjében aratott győzelemmel gyarapszik sikerlistájuk.

2008-ban újra megnyerték a Világkupa-döntőt, a pekingi olimpián pedig csak kicsivel csúsztak le a dobogóról a negyedik helyre.

Meredith Michaels-Beerbaum számára egyik legérzelmesebb és legkiemelkedőbb győzelmüket 2009-ben aratták a Las Vegasi Világkupa-döntőn. A lovas néhány nappal ez előtt veszítette el szeretett apósát.

Shutterfly hihetetlen karrierjét 2011-ben összevetésben aratott győzelemmel zárta kedvenc arénájában, Aachenben, hivatalosan ekkor búcsúztatták el versenykarrierjétől.

Nyugdíjas éveit Meredith és Markus Beerbaumnál töltötte Thedinghausenben, 2023. január 14-én ünnepelték harmincadik születésnapját.

Forrás: ReiterRevue
Borítókép: Meredith Michaels-Beerbaum

Kapcsolódó cikkek
Kommentek