Győzelemmel indította az évet ifj. Dobrovitz József
A csehországi Kladruby nad Labemben több magyar fogathajtó is starthoz állt. Ifj. Dobrovitz József két kategóriában is versenyzett, a kettesfogatok mezőnyében sikerült megszereznie a győzelmet.
Ifj. Dobrovitz József kiváló eredménnyel kezdte a 2023-as szabadtéri szezont. A csehországi Kladrubyban megrendezésre került 3*-os kettesfogat kategóriában az első helyet szerezte meg az NLSF Programban résztvevő, Indiaan, Ingmar VB és Zizo nevű lovaival a harminc fős mezőnyben. A díjhajtásban 56.55 ponttal a 6. helyen végzett, a maratonhajtást és az akadályhajtást (egyedüli alapidőn belüli hibátlan hajtással a kategóriában) pedig megnyerte, ezzel összetettben is a legjobb eredményt érte el a népes mezőnyben.
Dr. Tóth Andrea egy kiváló ötödik hellyel zárta az összetett versenyt a kettesfogatoknál. A díjhajtásban a kimagasló második helyet szerezte meg 52.62 ponttal, a maratonhajtásban 17., akadályhajtásban pedig ötödik lett.
Mikó Bence 2*-os kettesfogat kategóriában indult, ráadásul ez volt első nemzetközi versenye. A díjhajtásban a hatodik, a maratonhajtásban a második, míg az akadályhajtásban a hatodik helyet szerezte meg. Az összetett versenyben a második helyen végzett.
A 3*-os négyesfogatok világkupa minősítő versenyében Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József képviselték hazánkat. Ifj. Dobrovitz József a negyedik helyen zárt az összetett versenyben. Díjhajtásban hatodik, maratonhajtásban harmadik, míg akadályhajtásban ötödik lett. Négyesfogatában két NLSF ló versenyzett, Johnny és Janneman. Édesapja, Dobrovitz József kevesebb mint egy ponttal fia mögött, az ötödik helyen zárta a versenyt.
Ifj. Dobrovitz József a Lovasaink útja az olimpiára oldal kérdéseire a következőképp összegezte szereplését a versenyen:
Hogy sikerült a díjhajtás Kladrubyban?
Nem voltunk a verseny előtt edzőtáborban, kisebb verseny sem volt előtte, így lehetett arra számítani a lovaknál, hogy kicsit feszültebbek lesznek. Már amikor idejöttünk, látszódott, hogy a jobbos lovamra jobban oda kell majd figyelni. A díjhajtásban elég feszült volt, nem rám, hanem inkább kifelé figyelgetett, nem fogadta el a segítségeket. Ezen dolgoznunk kell, otthon folytatjuk a munkát, bízom benne, hogy versenyről versenyre jobb lesz.
Hogy sikerült a maraton?
Jól mentek a lovak, nagyon jól éreztem magam hajtás közben. A maraton maga elég nehéz volt. Voltak nagyon hosszú, gyors és szűk, technikás akadályok, a kettes és a négyes volt a legnehezebb. Amikor megérkeztünk a versenyre, a helyszínen épp tizedik napja esett az eső és elég hűvös volt. Tegnap már melegebb, ma pedig 22-23 fok volt, ez eléggé megviselte a lovakat. Igazából nem is tudok olyat mondani, ami rossz lett volna. Jó volt hajtani a lovakat, az utolsó pillanatokig tudtam őket teljes sebességgel engedni, nagyon rövid féktávot venni, rövid felvételt csinálni, és utána nagyon jó fordulókat tudtam velük kivitelezni. Úgy gondolom, főképp ezért sikerült velük nyerni, mert egyszerűen annyira magabiztos voltam mögöttük, annyira jól éreztem magam, hogy sokkal többet tudtam kockáztatni. Az egyik lovam ettől az időjárástól és a stressztől, és mert többet dolgozott a maratonon, egy picit elfáradt a végére, de szerencsére nem annyira, hogy ez befolyásolja az eredményt. Mindenesetre otthon több kondíciómunkát fog kapni, ez már biztos.
A vasárnapi akadályhajtás?
Az akadályhajtásnál nem érdekelt, hogy mennyi előnyöm van, a cél a hibátlan és jó pálya teljesítése volt alapidőn belül. Szerencsére ez sikerült, aminek nagyon örültem. A pálya nehéz volt és raktak bele egy nem szokványos elemet, egy kis hidat. Amikor ezen átmentünk, a lovak nagyon felidegesítették magukat és ez után sokkal nehezebb volt velük pontosan hajtani. Alapidőn belül csak nekem sikerült hibátlanul teljesíteni a pályát, ráadásul több, mint 6 másodperccel voltam alatta. Talán kétszer volt olyan pont, amikor kicsit nehezebb volt, de nagyon élveztem az akadályhajtást. Megnyertem a számot és összetettben is én győztem. Rendkívül örülök ennek a szezon eleji sikernek, dolgozunk tovább és készülünk a következő megmérettetésre.
Négyesfogattal is indultál. Azzal hogy sikerült a hétvége?
A négyesfogat kategóriában véleményem szerint szintén remek, erős mezőny gyűlt össze. Itt is feszesebbek voltak a lovaim, mint kellett volna, viszont a díjhajtásra sikerült egy olyan állapotot elérnünk, amivel jól tudtunk teljesíteni. Az 52 ponttal meg vagyok elégedve, szezonkezdésre nem rossz. Örülök annak, hogy Johnny, aki tavaly Pratoniban teljesen széthullott, most rendkívül jól teljesített mindhárom számban. A maratonnál az első akadálytól kezdve nagyon élveztem a versenyt, az az érzés jött vissza, ami már rég nem volt. 3-4 ponttal azért tudtunk volna jobbat menni, de majd dolgozunk ezen is. Szerencsére így is sikerült közvetlenül az élmezőny mögött végezni, ha ezt ledolgozzuk, mellettük vagy előttük fogunk végezni.
Az akadályhajtás pályája véleményem szerint nagyon nehéz volt, de világkupa fordulóról beszélünk, mind ez, mind a maraton rendkívül színvonalasra sikerült. Egyébként kívülről nem tűnt olyan nehéznek, de voltak benne csalafintaságok. 12,88 ponttal jöttem le, örülök, hogy az alapidőt sikerült végre jól teljesíteni. Összetetteben a negyedik helyen végeztem. Levontuk a következtetéseket és a hiányosságokon otthon tovább dolgozunk.
Szeretném megköszönni a támogatóimnak, az NLSF Kft.-nek, Velkei Józsefnek és családjának, édesapámnak, Ledónak. Hálás vagyok a szurkolóknak, akik a helyszínen vagy otthonról buzdítottak. Segítőimnek, akik az egész versenyen erőn felül dolgoztak a két fogattal és megalapozták, hogy nyugodtan és teljes mértékben a versenyre tudjak koncentrálni, és hogy két fogattal is nagyszerű eredményt érjünk el. Nagy Katalin, Geröly Rebeka, Velkei Mária, Velkei Erzsébet, Osztertág Gréta, Dobrovitz András, Boda Béla, Csipes János. Azért tartom fontosnak ezt, mert nélkülük nem működik ez a dolog, hálás vagyok, hogy ilyen csapatom van!
Forrás: Fogathajtó Szakbizottság, Lovasaink útja az olimpiára
Fotók: Gabriella Pilarová / hippoevent.at
Kommentek