Kezdődik az INEOS FEI Négyesfogathajtó Világbajnokság

Fogatvb og

Tizennégy nemzet 43 fogata 215 lóval versenyez Szilvásváradon, 11 ország pedig csapatot is indít. A versenyszámok minden nap délelőtt 10 órától kezdődnek.

Szerdán állatorvosi vizsgálattal kezdődött meg a hivatalos program, ezt követően válik biztossá a nevezési lista és a háromfős csapatok összeállítása, majd 18 órától következik az ünnepélyes megnyitó, amelynek főszereplői a negyven évvel ezelőtti, ugyancsak szilvásváradi vb magyar győztesei lesznek, illetve Magyarország védett történelmi lófajtája, a lipicai.

Izgalomban biztosan nem lesz hiány, ugyanis sorozatban hetedik aranyérmére hajt majd az ausztrál Boyd Exell. Csapatban pedig az elmúlt hét vb-ből hatot megnyerő hollandok dominanciájára lehet számítani. Koos de Ronde és a trónkövetelő Bram Chardon mellett a csapatban lesz minden idők legeredményesebb hajtója, a 15-szörös világbajnok holland Ijsbrand Chardon is. A címvédést a német trió próbálhatja megakadályozni Christoph Sandmann-nal, a világ legjobb maratonhajtójának tartott Michael Brauchlével és Anna Sandmann-nal. Szintén érdemes lesz figyelemmel kísérni a korábbi világbajnok a svéd Fredrik Persson, valamint az amerikai Chester Weber és James Fairclough szereplését is.

Rendező ország jogán Magyarország kilenc versenyzőt indíthat, közülük minden bizonnyal a kilencszeres világbajnok Lázár Zoltán, a csapatban ugyancsak világbajnok Dobrovitz József, továbbá fia, a kettesben szintén csapatvilágbajnok ifj. Dobrovitz József alkotja majd a csapatot. A magyarok legutóbb 2016-ban állhattak dobogóra, akkor ugyanez a hármas másodikként végzett Bredában. Az eddigi utolsó magyar arany éppen húsz éve, a legutóbbi hazai rendezésű vb-n született, akkor Kecskeméten egyéniben Lázár Zoltán diadalmaskodott, a csapat pedig Dobrovitz Józseffel és Kecskeméti Lászlóval szintén győzött.

A csütörtökön és pénteken sorra kerülő díjhajtásra, valamint a végeredményt eldöntő vasárnapi akadályhajtásra 4990 és 6990 forintért lehet jegyet váltani, míg a leglátványosabb versenyszámra, a szombati maratonhajtásra ingyenes a belépés. A bérletek 12 990 és 18 990 forintba kerülnek.

Vb2 1024x1024
Vb 1024x1024
Szvarad terkep
Maratonpalya terkep

A világversenyre történt sikeres magyar pályázat eredményeként, a Nemzetközi Lovas Szövetséggel kötött rendezési szerződés alapján a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt. készíti elő és látja el a sportesemény rendezési feladatait a Magyar Lovassport Szövetség sportszakmai közreműködésével. Az eseményhez az infrastruktúrát az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad biztosítja.

Kapcsolódó cikkek
Kommentek